Novák Zoltán © Szakács Barbara

Az idei újév alkalmával fordulatokban gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött: egyebek mellett rendhagyó népszavazást, koalíciós válságot és szakítást, illetve az ebből adódó költségvetési huzavonát. A pénztártörvény bukásával búcsút intettünk a kormány reformkezdeményezéseinek és itt maradt nekünk a pénzügyi világválságból fakadó gazdasági krízishelyzet. Ami pedig a politikai diskurzus fő gócpontjait illeti, e tekintetben mindenképpen új időszámítás kezdődik. A 2008-as esztendőt a kormány legitimitása és cselekvőképessége körüli vita uralta, az Őszöd-szindróma logikai következményként. A legitimitásról szóló vita egészen a népszavazásig tartott, majd a koalícióbomlást követő kisebbségi kormányzás hívta életre a cselekvőképességről szóló vitát. A Fidesz érvrendszerében mind a két problémára az előrehozott választások kiírása jelentette volna a megoldást.

Mivel a 2009-es költségvetés elfogadásával és az adótörvények megszavazásával a kormány némileg stabilizálta helyzetét, nemcsak a cselekvőképesség kérdésköre, hanem az előrehozott választások témája is hamarosan lekerül a napirendről. Adja magát a kérdés, hogy melyek lesznek azok a meghatározó vezérmotívumok, amelyek mindezek után meghatározzák a magyar belpolitika napirendjét. Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy a legitimitás és a cselekvőképesség tárgykörében lefolytatott küzdelem nem pusztán kommunikációs harc volt. A kormány számos lépése és döntése a legitimitás és a cselekvőképesség erősítését, az ellenzék akcióinak és reakcióinak döntő része azok megkérdőjelezését célozta.

A kommunikációs térben lezajló elvi pengeváltások döntő hatást gyakoroltak a politikai cselekvés színterére is; egyebek mellett a kormányoldal is e harc jegyében áldozta be reformelkötelezettségét. Éppen ezért is húsbavágó kérdés, hogy melyek lesznek az elkövetkező év fő tematikai csomópontjai, milyen új frontvonalakat nyitnak a pártok, milyen témákat vetnek fel a választópolgárok megnyerése érdekében? Ne felejtsük el, választási év előtt állunk. Júniusban európai parlamenti választások lesznek, ráadásul az év végén minden bizonnyal beindul a 2010-es országgyűlési választások kampánya. Lássuk, milyen lehetőségek mutatkoznak – a pártok számára – a magyar politika kiüresedő témakészletének felfrissítésére?

Az MSZP a Fideszben bízik

Az elkövetkező év legkézenfekvőbb témája a válság. Az első értelmezési küzdelmek már tavaly lezajlottak, és a reálgazdasági válság újabb és újabb aspektusainak felszínre kerülésével újabb és újabb retorikai összecsapásokra számíthatunk. Természetesen az ellenzék érdeke az, hogy a válság negatív következményeiért a lakosság minél nagyobb mértékben a kormányzatot tegye felelőssé. A kormány érdeke pedig az, hogy a válság mint kívülről érkező hatás („támadás”) jelenjen meg, amit a kormányzat képes megállítani vagy mérsékelni.

Ebben a mérkőzésben az első csörtét a kormány nyerte: sikerült elhárítania a közvetlen pénzügyi fenyegetést, konszenzuskereső és válságkezelő kormány képét tudta mutatni, és némileg növelte is támogatottságát (igaz, ez mindössze annyit jelent, hogy a Fidesz támogatottsága pillanatnyilag nem két és félszer, hanem „csak” kétszer akkora, mint az MSZP-é).

Ha rövid távon sikerült is tőkét kovácsolni a válsághelyzetből, középtávon már korántsem kínálkozik túl sok dicsőség a kormányzat számára; a leghatékonyabb válságkezelés sem képes megakadályozni, hogy a következő recessziós periódus negatív következményeit ne érezze meg a lakosság döntő hányada. Ez még akkor is borítékolható, ha ezúttal eltekintünk a – Bajnai Gordon által jegyzett – válságkezelési terv hiátusaitól.

A kormányzatnak ugyanakkor egy mélyebben gyökerező problémával is szembe kell néznie. 2006-ban arra alapozta stratégiáját, hogy az első két év megszorító politikáját követően (melyre a fiskális válság miatt volt szükség), a ciklus második felében a meginduló életszínvonal-emelkedés és az uniós források által biztosított látványos fejlesztések révén képes lesz visszahódítani a kiigazítás miatt elveszített szavazókat. Ezzel kedvező légkort teremtenek a 2010-es kampányhoz. Ehelyett – részben saját elhibázott lépései miatt, részben önhibáján kívül – négy év válságkezelés jutott a Gyurcsány-kormány osztályrészéül, ráadásul feladta reformidentitását is, és kisebbségi kormányzásra kényszerült.

Ebben a feltételrendszerben nagyon nehéz lesz kitörési pontokat találni, olyan integráló erejű témákat felvetni, amiket ne koptattak volna el teljesen. Nehéz lesz olyan mozgósító erejű ügyeket vállalni, amelyekre offenzív és sikeres kampány építhető. Az elmúlt két év programkavalkádjában a kormány szinte minden puskaporát ellőtte. A jelenlegi helyzetben a reformretorika felmelegítése, vagy a válságkezelő kormány ideájának erősítése egyaránt zsákutcának tűnik, így az MSZP már csak a Fideszben bízhat. Az előző két országgyűlési választást sem az MSZP nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. Ha és amennyiben a jelenlegi erőviszonyokat vesszük alapul, akkor a Fidesznek jóval nagyobb hibákat kell elkövetnie ahhoz, hogy az MSZP játszmalabdához jusson.  

Nem nehéz észrevenni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sem bővelkedik az innovatív és vonzó témákban, de a Fidesz számára e tekintetben sokkal több lehetőség kínálkozik. Egyelőre úgy tűnik, hogy a pártnak a kormány legitimitását és cselekvőképességét megkérdőjelező narratíváját a válságretorika váltja föl. Ez középtávon biztos receptnek tűnhet, de számos kockázatot rejt magában. A recesszió okozta életszínvonal-csökkenésre és a válság negatív társadalmi kísérőjelenségeire alapozva könnyedén meg lehet nyerni az EP-választásokat, de az országgyűlési választásokhoz ez kevés. A válságtematika ugyanis főleg negatív, bíráló-kritizáló megnyilvánulásokra ad majd lehetőséget. Az eddigi országgyűlési kampányok tapasztalataiból viszont egyértelműen leszűrhető, hogy kizárólag pozitív, illetőleg kizárólag negatív üzenetekkel nem lehet Magyarországon választást nyerni.

Eddig mindig az a politikai erő tudott sikert elérni, amelynek sikerült legalább nagyjából eltalálni a pozitív és negatív kampányelemek helyes arányát. Ugyanakkor kudarca volt ítélve az a párt, amelyik túlfeszítette valamelyik pólust, és – ilyen értelemben – egyoldalú kampánnyal rukkolt elő. Ráadásul a válságtematika természetes módon kiélezett kompetenciaharcot szül majd, amely ingoványos talaj a Fidesz számára, mivel e tekintetben komoly adósságai vannak. A kormányzó- és alternatívateremtő képességet ugyanis csak konkrét tervekkel, programokkal és koncepciókkal lehet erősíteni, ezen a téren pedig a párt mindezidáig nem jeleskedett. A válságkezelésre vonatkozó elképzelései vagy pontra megegyeztek a kormány tervezetével, vagy komoly elutasítást váltottak ki a szakma részéről (IMF-hitel bírálata, drasztikus alapkamat-csökkentés).

A Fidesznek tehát – ha biztosra akar menni – meg kell találni a maga pozitív előjelű, mozgósító erejű témáit. Ilyen téma lehet például a reformok kérdésköre; e téren komoly fordulat állt be a Fidesz berkeiben. A párt első számú vezetője több fórumon is megjelölt néhány területet, ahol szükségesnek tartja reformok bevezetését. Hovatovább még az is előfordulhat, hogy 2010-ben egy jobboldali reformkampány tanúi lehetünk. Persze a konkrétumok és koncepciók továbbra is váratnak magukra, így hiba lenne túlértékelni a Fidesz-politikusok e tárgyú kijelentéseit, de mindenesetre jelzésértékkel bírnak. Ugyanilyen integratív téma lehetne az euró bevezetésének ügye – céldátumostul, ütemtervestül. Ez a téma természetesen a kormányoldal számára is nyitva áll – feltehetően élni is fog vele. Ám az ő helyzetük e tekintetben ellentmondásosabb, hiszen épp a Medgyessy-kormány idején tolódott ki a céldátum az évtizeden túlra.