Európa politikai erői 2010 májusa – a görög euró-válság lezárása – óta két út közül választhatnak. Vagy elfogadják az európai válságkezelés rendszerét (az adósságot és a költségvetési kiadásokat csökkentő, a nagy államháztartási szerkezeteket átalakító reformprogramokat), bármennyire is népszerűtlenek a választópolgáraik előtt. Vagy tudomásul veszik, hogy ez a nyugatias európai polgárosodás és modernizáció iránya, vagy nemzeti külön útra lépnek. Vagy belátják, hogy a válság és a válság utáni gazdasági rendben a nemzetközi intézmények – az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank, a hitelminősítők, a nagybefektetők – szabályai alakítják az adott nemzetgazdaság feltételeit, mozgásterét, vagy elutasítják ezeket az intézményeket és szabályaikat.

Merkel, Sarkoty és Berlusconi.

AP

Európa középjobb pártjai a válságkezelés rendszerének elfogadása mellett döntöttek. Kormányon és ellenzékben egyaránt az adósságcsökkentő politika, a megtakarítási programok mellé álltak. Hozzáértés és mérséklet – competence and moderation – a középjobb jelszava, vagyis elutasítják a jobboldali thatcheritákat, de az adógyűlölő teadélutánozókat is. A középre tartó, 2014-ig európai egyensúlyt és fenntartható növekedést kitűző középjobb kormányok diktálnak ma Európában.

Angela Merkel kancellár és szigorú pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble még júniusban nyolcvan milliárd eurós takarékossági programot hirdetett meg. Nicolas Sarkozy elnök is rákényszerült mind a megszorításra, mind a nyugdíjrendszer szigorítására. Nagy-Britanniában a David Cameron vezette konzervatív-liberális demokrata koalíció pénzügyminisztere, George Osborne is szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba, és brit kormánykörökből kiszivárgott, hogy holnap, azaz szeptember 28-án a II. Világháborút követő időszak legszigorúbb költségvetését fogja előterjeszteni. Első ízben fordult elő a svéd történelemben, hogy a jobboldal újabb négy évre kapott felhatalmazást a kormányzásra: a Fredrik Reinfeldt vezette mérsékeltek megverték a régi rendhez ragaszkodó szociáldemokratákat.

Térségünkben a lengyel Tusk-kormány pénzügyminisztere, Jacek Rostowski mindvégig egyensúlyi politikát folytatott a válság idején. Az új cseh középjobb-liberális Necas-koalíció vállalta a megszorításokat, csakúgy, mint az új szlovák Radičova-kormány, benne a magyar Híd párttal. A román PDL-RMDSZ középjobb Boc-kormány is kiitta a válságkezelés keserű poharát az IMF és az EU felügyelete alatt.

A cseh Necas-kormány, Kalousek liberális szakértő pénzügyminiszterrel fölvázolta, hogy a 2010-es 5,9%-os hiányt 2011-ben, a tervbe vett 2,1 milliárd eurós megszorító csomaggal leviszik 4,6%-ra, majd 2012-ben leszorítják 3%-ra. Ehhez rendeli hozzá a nyugdíjreformot, a tandíjat a felsőoktatásban, a vizitdíj fenntartását az egészségügyben, a munkaerőpiac liberalizálását. A szlovák Ivan Miklos a 2010-es 7,8%-os hiányt 2011-ben 4,9%-ra kívánja csökkenteni, egy 1,75 milliárd eurós magtakarítási csomaggal.

Vannak kivételek? A Berlusconi-kormány – nemzetközi és hazai elemzők szerint – politikailag elhagyta a mérsékelt közepet, de leginkább nem csinál semmit. A középjobb „pártütők” Finivel az élen, megpróbálnak jobboldali alternatívát nyújtani. Emma Marcegaglia, a Confindustria – az olasz GyOSZ – elnöknője keresetlen nyilatkozatban figyelmeztette az olasz vállalkozókat: Itália lemaradhat versenytársaihoz képest. „Be kell fejeződnie a politikai színházasdinak, ami igazából Berlusconiról szól,. Elég a személyi politikából. A dolgozóknak és a vállalatok képviselőinek reformpaktumot, társadalmi szerződést kell kötniük, hogy a növekedés és a foglalkoztatás alapjait megteremthessük.”

A másik kivétel a Fidesz kormány. Ők egyedülállóan nem nyilatkoztak azonnal az európai rend mellett, és tettek le egyensúlyi programot – ellentétben a brit, a cseh, a szlovák új kormányokkal –, sőt, e rend ellen léptek fel. Eddig nem vázolták a kívánt növekedési pályát, és egyelőre a nemzetközi intézményekben sincs elegendő hiteles szakértő képviselőjük.  

A középjobbot Európában az tartja a hatalmon és a centrumban, hogy a korábban gazdagodó középrétegek, amelyeket a válság sújt, hisznek a mérsékelt és szakmailag hozzáértő politikában, és nem hisznek se a szélsőjobb nacionalista populista, se a baloldal szociális populista jelszavaiban. A középjobb felszívta a bürokráciába a szakértő technokratákat, és ahol lehetett, megtalálta a középutat a megszorítás, illetve a foglalkoztatás fenntartása között.

Nálunk a vezérelvűségbe és inkompetenciába csúszó Fidesz-kormány eltávolítja magától a mérsékelt és a hozzáértésben, az európai modernizációban hívő szavazókat. Ha a pártban nem lesz szava a középjobbnak, Budapest és a nagyvárosok polgárainak, a pát nélkül maradt szavazótábor akár középbalra is átmehet. 

A vezérelvű politika nem tűr ellensúlyt. A középjobb, az európai politika nem tűr vezéreket. Vagy-vagy.