A segítség ritkán érkezik onnan, ahonnan várjuk. Máshonnan se jön olyan gyakran, hogy megérje finnyáskodni. Ez van, Simicska Lajos a mi emberünk. Már csak benne reménykedhetünk. A német gyarmatosítókban biztosan nem, az kiderült. Ha van egy kis szerencsénk, akkor üzleti érdekeinek érvényesítése közben – annak nem szándékolt következményeként – Simicska Lajos fogja megvédeni a sajtó ­megmaradt szabadságát. És ez az optimista forgatókönyv.

Ha jobban belegondolunk, ő a lerombolt harmadik köztársaság utolsó működő intézménye. Természetesen Orbánon kívül. Bár szerepe ebben a történetben nem volt éppenséggel pozitív, sőt nagyon is negatív volt, mondjuk úgy, kiemelt felelősséget visel azért, mert elbukott a ’89 utáni rendszer, amelyhez egyébként ő elválaszthatatlanul hozzátartozott, ő, aki mindent a rendszerváltásnak köszönhet. Az Alkotmánybíróság és a képviseleti demokrácia is lényegi tartozéka volt ennek az időszaknak, ráadásul sokáig pozitív szereppel, de vele ellentétben, már nincs érdemi funkciójuk. A pesszimista változat szerint neki sincs.

A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál

Nincs mindig szükség bonyolult teóriára. Mindenkinek van olyan ismerőse, aki állandóan kötözködik, erőszakoskodik és úgy általában képtelen az önkontrollra, viszont következetesen ellenszenves. A kormány számos lépését megmagyarázza önmagában az a tény, hogy többnyire ilyen emberekből áll, bár az érdekes kérdés, hogy miért áll szinte kizárólag ilyenekből, mert ez nyilván nem véletlen, hanem egyenes következménye annak a kiválasztási folyamatnak, amelyik a konzervatív mértékletesség helyett a szervilis könyörtelenséget preferálja. De ebbe most nem megyünk bele, mert itt többről van szó, a héten elszabadult agresszió kivételesen nem vezethető vissza egyedül a felebaráti szeretet aktív hiányára.

Strukturális köcsögséggel állunk szemben, nem pusztán személyessel.

Az elmúlt évek egyik figyelemreméltó tendenciája, hogy választásról választásra egyre kisebb támogatással arat közel egyformán jelentős győzelmeket a Fidesz. Jelenlegi kétharmada mögött már csak a lakosság negyede áll. Ez a választói akarattal alá nem támasztott korlátlan hatalom a manipulált választási rendszernek köszönhető, ami akkor is frusztrációt okoz, ha egyelőre az egész elit, beleértve az ellenzéket, azon dolgozik, hogy a legitimitást ne kérdőjelezze meg senki.

„A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a tegnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna” – közölte Török Gábor a nagy legitimátor, akit aztán újságírók és politikusok hada (beleértve az ellenzéket) követett. Ezzel a maguk részéről le is zárták a legitimációs vitát. Ha sok szavazatot kaptak, akkor nem érdekes, hogy nem tisztán szerezték.

Amivel jól pofán vágták mindazokat, akik pontosan tudták, hogy a kormányt nem lehet leváltani, de hosszú tépelődés után, azzal az erkölcsi érvvel vették rá magukat a szavazásra, hogy az újabb kétharmadot esetleg megakadályozhatják. Számukra ez volt a választás tétje, ezért adták fel az elveiket, ezért szavaztak rémes ellenzéki pártokra, nem a kormányváltás illúziója miatt. És a kétharmad nagyon is múlt a választási rendszeren, olyannyira, hogy a körzetátszabástól a külföldi szavazatok megkülönböztetésén át a győztest erősítő töredékszavazatokig, az összes egyoldalú manipulációra szükség volt ahhoz, hogy a kevesebb szavazó ellenére újra meglegyen. Kétharmad nélkül nem tombolhatna a kisebbség zsarnoksága, Budapestet például már nem tudnák szétdarabolni.

Ellensúly nincs. A miniszterelnöknek korlátlan hatalma van abban a pártban, amelynek korlátlan hatalma van az országban. Amikor valakinek korlátlan hatalma van, akkor a többiek legfeljebb alattvalók lehetnek. Kivétel nélkül mindenki tőle függ, de ő nem függ senkitől. Ez igaz Rogán Antalra és Lázár Jánosra is. Értük a Békement öt métert nem gyalogolna.

Egyetlen személyt ismerünk, akivel a függés legalább részben kölcsönös. Az abszolút keresztapán múlik, mi lesz az abszolút hatalommal.

Vámpírháború

Tóta kolléga szerint Lázár olyan mint a vámpír, legjobban a fénytől fél. Ennél komplikáltabb a helyzet, mivel ő a vámpírok azon nemzedékéhez tartozik, aki már nem fél a fénytől. Száguldozik, fácánokat tizedel, kérkedik a pénzével, pózol a közönségnek, élvezi a veszélyt, tulajdonképpen büszke a vámpírkodásra. Aki nem vérszívó, az annyit is ér.

Szemben Simicskával, az oldszkúl Drakulával, aki messziről kerüli a nyilvánosságot. Őt nem láthatja senki, ő tényleg tart a fénytől, ezért a homályban vadászik, nem egyenes adásban. Az új generációs vámpírok valószínűleg összenéznek mögötte, és már felosztották magukban a vadászterületét. Ők más módszerekkel dolgoznak.

Hétfőn kiszállt a politikai rendőrség a norvég alapos civilszervezetekhez és házkutatást tartott. Biztosan találni fognak valamit. A Gestapo és az ÁVO is mindig talált valamit. Az ilyesmi borítékolható. „Csak annak van félnivalója, akinek takargatnivalója is van” – élvezte ki a fenyegetés örömét Csepreghy Nándor államtitkár, akinek a főnöke éppen a kis utazásait takargatja, de helyette egy főszerkesztőt rúgtak ki, hogy inkább a sajtónak legyen félnivalója. (Itt jegyeznénk meg, hogy a Deutsche Telekom átmenetileg felfüggesztethetné a hazudozást, és végtelenül kínos nyilatkozatok helyett jobb lenne, ha a következőt közölné az érdeklődő közvéleménnyel: Lieber Magyarok, éppen két hónapja cseréltétek el a sajtószabadságot 3000 forintos rezsicsökkentésre, miért várjátok el tőlünk, hogy 300 milliárdot veszítsünk azon, ami nektek sem fontos, Danke.)

Ezután jelentették be a médiaadót. És még a hét közepénél sem tartottunk. Itt új világ épül, az új fiúk nem tisztelnek semmit. Zsákmány kell nekik, a fővámpír pedig hagyja, hogy megszerezzék. Küzdjenek meg érte, akár házon belül is, addig sem az ő helyét akarják.

Ez már nem a 70-30, a közös fővárosi mutyik, a szívni és szívni hagyni világa. Simicska annak a kornak a túlélője, amely az újabb kétharmad (és ennek következtében az MSZP szétesése) miatt most múlik el végleg. Nincs kétpólusú rendszer, nincs Puch László, nincsenek szocik, csak a Fidesz van, de nem a régi koleszos ismerősökkel, hanem az éji vadakkal, akik újra akarják osztani a területeket. A minisztériumát már el is vették.

A vámpírtörténetekben ilyenkor két dolog történhet. A gátlástalan fiatalok kíméletlenül átveszik az uralmat, avagy a dörzsölt öreg bosszút esküszik, és a heroikus zárójelenetben, jóvá téve annyi mindent, leszámol mindenkivel. Azzal is, aki elárulta.

Ne azt kérdezd Lajos, hogy mit adhat még neked a hazád, kérdezd azt, hogy mit adhatsz te a hazádnak.

Bizonyítékokat.