Arra, hogy miből futja neki 23 milliós vadászatra. Hogy miért kell neki luxuslakosztály, mennyit szakított eddigi főművéből, a trafikmutyiból, és mire utal az a huncut csillogás a szemében, amikor előadja, hogy Paks II. az évszázad üzlete. Hogy ehhez képest mi van a vagyonnyilatkozatában. Hogy milyen autóra milyen lézerblokkolót szereltet.
És ezeknek tükrében azzal, hogy miféle ember is ő.
Ez az, amit szeretne titokban tartani. Pedig ez mind közügy. Lázár szemmel láthatóan ambiciózus politikus. Éppen mostanában kezd ráragadni az eposzi jelző, miszerint ő lenne a következő miniszterelnök; a következő variációkban:
a) Orbán kvázi nyugdíjba vonul köztársasági elnökként, és kizárólag a focival kezd foglalkozni,
b) vagy Lázár János egy óvatlan pillanatban norvég civilnek nézi, és belemártja a kést.
A jelszava ugyanis az, hogy mindenáron, illetve a cél szentesíti az eszközt. Ha a kíváncsiskodás elhárítása a cél, akkor belefér az ordenáré norvégozás teljesen kretén indokokkal, de megér minden aljasságot az is, hogy bosszút álljon egy-egy cikkért.
Hatékony kíváncsiskodás ugyanis két irányból fenyegeti őt: az egyik a még működő sajtó – nem azok a ganajtúrók, akik a teljesen kretén norvégozáshoz gyártanak hátteret neki –, a másik meg az átláthatóságra és korrupció elleni küzdelemre szakosodott civil szervezetek. Nélkülük nyugodtabban lopna aludna.
Volna még egy megoldás, de azt emberi és stratégiai okokból elvetette. Lehetne akár rendes ember. Olyan, aki nem urizál közpénzen, vagy nem írat törvényt az üzlettársával. Az ilyen magatartás jutalma, hogy nem kell még nagyobb bűnöket elkövetni azért, hogy az előbbieket megússza.
Nem is a börtönt, az már eszébe se jut senkinek; itt akadt el az elszámoltatás is, mert ahol Sukoróért bármilyen elzárás járna, ott a trafiktörvényért testvérek közt is száz év uránbánya. De Lázár még a rosszallást is meg akarja úszni, a kellemetlenséget, hogy megint kiderült valami stikli.
Nem csak ő tehet róla. Rossz társaságba keveredett már fiatalkorában, rosszul szocializálódott.
Neki az az alapélménye, hogy mindent megúszik.
Erről szólt az elmúlt négy éve. Ez az ember büntetlenül az érdekeihez igazított egy 500 milliárdos piacot, csak a vak nem látta benne a maguk felé hajló kezeket – és nem történt semmi. Mi is felelősek vagyunk: a környezet, a társadalom, a világ. Jánost elkerülte az a tapasztalat, hogy van, amikor nem győz.
Erre van neki sürgősen szüksége. Arra, hogy az áldozatok és a fenyegetettek egyszer ne hátráljanak meg és kullogjanak el legyőzve. Az önreflexióra, hogy valahol, valamikor ezt bizony elkúrta.
Mint látjuk, a legjobban a fénytől fél, mint a vámpírok. Nevelésének az a legfőbb eszköze: a gondos, figyelmes vizsgálat, és az egészséges gyanú, hogy ez az alak akkor is rosszban sántikál, amikor alszik. Különösen, ha a mi pénzünkből alszik Svájcban. Nincs hova hátrálni előle.
Hátrált eleget a média. A tévék meghunyászkodtak, politikával nem foglalkoztak, és remélték erősen, hogy akkor majd békén lesznek hagyva. Nesztek, a félelem bére: az egyiket már meg is vette a Fidesz, a másikat pedig megnyomorítja különadóval, ahogy volt szíves előre bejelenteni. Térdelve halnak meg. Nem volt harcosan ellenzéki az Origo sem, de a normális munkavégzés végül mégis a vesztét okozta.
Nincs értelme, nincs jutalma a behódolásnak.
Nincs értelme a megadásnak civil és norvég oldalról sem. Az nem lehet cél, hogy Lázár János útmutatása szerint támogassuk a tényfeltárók helyett a keresztény anyákat, mert Lázár János bennük leli kedvét.
Annál fontosabb és sürgősebb cél a Lázár-kutatás kiteljesítése Magyarországon.
A történtek után ez a dolga sajtónak és civileknek, és Norvégia is helyesen tenné, ha átcsoportosítaná a támogatásait. Az egyik lehetőség, hogy maga Lázár János fogja lenyúlni a pénzüket a keresztény anyák nevében. A másik, hogy abból mindenekelőtt a Lázár-kutatást finanszírozzák, kerül, amibe kerül. Hadd ismerje meg az ebadta, milyen is az, amikor mindenáron.
De persze meg is tarthatják a negyvenmilliárdjukat. Abban az esetben lesz nekünk hamar egy Lázár Jánosunk, aki ér annyit, sőt még többet is, mert van annyija. És nem marad, aki szóljon, hogy azt tőlünk vette el.
