Foglalkozzunk most egy tipikus First World Problemmel: az amerikai szólásszabadság aktuális állásával. Tegyünk úgy, mintha közünk volna hozzá. Megvan rá az okom.

Az amerikai szólásszabadságot garantáló első alkotmánykiegészítés lényegére akar rávilágítani egy hat kockából álló miniképregény, amit egy magát „progresszívnek” tartó ismerősöm osztott meg a minap a Facebookon. A kis rajzfigura azt mondja: „A szabad szóláshoz való jog azt jelenti, hogy a kormány nem csukhat le azért, amit mondasz. De nem jelenti azt, hogy bárkinek meg kéne hallgatnia a hülyeségeidet. (…) Nem sérül a szólásszabadságod, ha leugatnak, bojkottálnak, lemondják az előadásodat, vagy kiraknak egy online közösségből. Ez csak annyit jelent, hogy az emberek szerint seggfej vagy, és ajtót mutatnak neked” – közli a kis figura, és a rajz egy tágra nyitott ajtóval ér véget.

A karikatúra tárgya amerikai kontextusú, az ottani kultúrharc terméke: nyilvánvalóan jobbos közszereplők visszatérő panasza, hogy őket kiközösítik az egyre píszíbb nyilvánosság tereiből, médiából, egyetemi fórumokról. A gond csak az, hogy éppen az ő panaszaikat nevetségessé tevő „progresszívek” azok, akik így fojtják el a szabad szólást, lényegében naponta. Ők azok, akik már jóval Orbán előtt feltalálták és gyakorolják az illiberális demokráciát, és valamiért úgy gondolják, ők szabhatják meg, mik a szólás normái. Mi tüntethetünk ellened békétlenül is, mert a történelem jó/haladó oldalán állunk, jogunk van leugatni/bojkottálni a mondandódat, hiszen bunkó, kirekesztő konzervatív vagy, ami lényegében = náci, ha te beszólsz nekünk az = kirekesztés, elnyomás.

Innen szép nyernie egy szabad társadalomnak. Nekünk is tanulságos lehet, hogyan. Az első lépés: alkossunk meg egy "első alkotmánykiegészítést".

*

Az 1791-ben elfogadott első alkotmánykiegészítés, az Egyesült Államok egyéni szabadságjogainak egyik fundamentuma kimondja: a Kongresszus nem hozhat olyan törvényt, amely korlátozná a szólás és a sajtó szabadságát, a vallás szabad gyakorlását, valamint a békés gyülekezés jogát. Erre az alapjogra hivatkozott Jack Phillips denveri pék és cukrász is, amikor bíróság előtt kellett megvédenie magát, amiért hat évvel ezelőtt nemet mondott egy meleg pár megrendelésére.

De legyünk pontosak: erre kellett hivatkoznia, különben nem lenne joga a saját lelkiismeretéhez, vallási meggyőződéséhez. Egy "antidiszkriminációs" törvénnyel az állam olyan álláspont elfoglalására tudta volna kényszeríteni, amit nem akart képviselni.

A két férfi tehát házasságra akart lépni, és esküvői tortájukat rendelték meg a Masterpiece pékségnél, nem számolva azzal, hogy a keresztény tulajdonos lelkiismereti kérdést csinál az ügyből. Phillips közölte velük: szívesen szolgál ki melegeket éppúgy, mint bárki mást, az esküvői torta elkészítésével azonban gyakorlatilag aktívan is támogatná a melegek házasságát, ami „Istennek nem tetsző dolog” lenne. Tehát, hogy egyértelmű legyen, mielőtt beindul az "ugye nem akarjuk, hogy feketéket ne szolgáljanak ki egy boltban"-típusú trollkodás: Phillips nem a szexuális orientációjuk alapján diszkriminált embereket, hanem úgy érezte, a torta elkészítése olyan kreatív munka, olyan üzenetet közvetít, amivel szinte részt is venne a számára morálisan elfogadhatatlan szertartásban.

A két férfi „nyilvánosan megalázva” érezte magát, és nem hagyta annyiban az ügyet. Előbb Colorado állam antidiszkriminációs ügyekkel foglalkozó Polgárjogi Bizottságához fordultak, amely elmarasztalta a péket, majd ezt az állami bíróságok is megerősítették. Végül azonban a Legfelsőbb Bíróság Phillipsnek adott igazat.

A testület hangsúlyozottan nem precedens értékű ítéletet hozott, tehát nem mondta ki, hogy a személyes vallási meggyőződés minden ilyen esetben felülírhatja az egyes államok – privát bizniszekre is vonatkozó – antidiszkriminációs törvényeit. Ehelyett elsősorban arra hivatkozott, hogy Colorado állam inkorrekt módon járt el, a Polgárjogi Bizottság „megengedhetetlen ellenségességet mutatott a vallással szemben”. Ami tény. A bizottság egyik tagja nyíltan a náci ideológiához és a rabszolgaság védelméhez hasonlította Phillips érvelését, és közölte, a vallásszabadságra hivatkozni ebben az esetben „megvetendő retorika”.

Ez az ügy természetesen nem a meleg férfiak és nők emberi jogairól szól, hiszen szabadságukhoz és méltóságukhoz minden joguk megvan, Amerikában éppúgy, mint (elvileg) itthon, Magyarországon. A tortaügy sokkal inkább a liberális demokrácia értékeit kiüresítő, relativizáló, a mindenkori „áldozati” csoportok kollektív igényeit az egyén jogai elé helyező kettős mércére világított rá. A kultúrharcra, amelyről teljesen pontos megállapítás, hogy

a konzervatívok gyakran járnak sikerrel a politikai küzdelemben, de az intézmények többségében a progresszívok kerültek fölénybe.

Kell egy jó példa? A fent említett Colorado állam három esetben is szó nélkül hagyta, hogy melegpárti pékek megtagadják keresztény üzenetet hordozó torták megsütését. A híres baloldali szabadságjogi szervezet, az ACLU pedig most hirtelen elfelejtette szabad szólás melletti számtalan kiállását, Phillipsből bigott homofóbot kreált, ami tényszerűen nem igaz, azt sugallta, hogy veszélyben a melegek jogai, miközben hallgatott arról az Anthony Kennedy bíró által hangsúlyozott körülményről, hogy 2012-ben a melegek házassága még nem is volt legális Coloradóban.

Nem volt igaz tehát sem az, hogy a keresztény pék identitási alapon diszkriminált volna, sem az, hogy a meleg párt valamiféle alapjogokat érintő sérelem érte: piacgazdaság van, csak Denverben tucatnyi cukrászda vállalta volna a megrendelést, az állam senkit sem kényszeríthet egy üzlet megkötésére. A teljesen túlhajtott politikai korrektségnek „hála” azonban az emberi jogok fogalmát egyre inkább a vélt sérelmi státusz, az identitáspolitika határozza meg, az egyén legszentebb kincse, vallási vagy világnézeti lelkiismerete viszont mintha a háttérbe szorulna, azt a mostani bírósági verdikt sem védte meg alapvetően.

Talán az egyetlen szórakoztató eleme a diskurzusnak, hogy ugyanaz az „emberi jogi” baloldal akarja most kvázi államilag kötelezővé tenni a melegházasság elfogadtatását, amely pár éve még élesen kikelt ellene, a kispolgári, burzsoá társadalomnak tett engedménynek bélyegezve azt.

*

Miközben itthon a kormányzati migránsozó-sorosozó hisztériakeltés és szélsőjobbos revival miatt még nem éppen ez a fő gond, sőt, Amerika megmutatja, merre lendülhet ki az inga: az ajándék ló túloldalára.

A balos polkorrekt védőburok ugyanis igencsak szelektív: a tévéműsorokban, a campusokon az evangéliumi keresztények, a konzervatívok, a gazdag cégtulajok, a „privilegizált” fehér heteró férfiak folyamatosan gúny és megvetés tárgyai lehetnek, az egyetemi klubokból elüldözik a másképpgondolkodókat (Condeleezza Rice, Ayaan Hirsi Ali, Milo Yiannopoulos), Izrael támogatóit pedig mostanában már nemcsak szellemi, de fizikai inzultus is egyre többször éri a campusokon. Mindeközben igencsak mély és kettősmércés a hallgatás mondjuk a Hamász palesztin terrorszervezet napi gázai rutinjáról.

Jó lenne, ha többen megértenék, miért is fontos kiállni a szabad szólás jogáért. Nem önmagában a megszólalás, a véleménykifejezés a lényeg itt, hanem amit az jelent: a külső kényszerektől, állami vagy civil paternalista törvények nélküli gondolkodás, a vita szabadságát. Ha az nincs, semmink sincs. És akkor annyit is érünk.

(Fotónk illusztráció)