Egy jordániai újság szerint Szaddám Huszein halott

Egy jordániai napilap szerint a múlt hétfői amerikai bombázásokban meghalt Szaddám Huszein iraki elnök és a legfelsőbb iraki vezetés tagjainak a többsége.

  • unknown unknown
Egy jordániai újság szerint Szaddám Huszein halott
Az ad-Dusztúr című lap hétfőn megismételte azt a korábbi értesülését, amely szerint az amerikai légierő akkor mért légicsapást a bagdadi Manszúr negyedben lévő épületre, amikor ott az iraki vezetés ülésezett. A lap szerint a támadásban meghalt Szaddám Huszein, valamint az iraki legfelsőbb vezetés tagjainak többsége, akik közül csak Izzat Ibrahim, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnökhelyettese, valamint Mohamed Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter menekült meg. A lap szerint a pontos légi csapásra, majd Bagdad elfoglalására azt követően kerülhetett sor, hogy az amerikaiak alkut kötöttek az iraki hadsereg két magas rangú tisztjével, valamint a Köztársasági Gárda egyik parancsnokával. A megállapodás szerint a bombázást követően a gárda és az iraki hadsereg egységei parancsot kaptak arra, hogy Bagdad három kerületében tegyék le a fegyvert, és a katonák szóródjanak szét a házakban. E megállapodás betartásának ellenőrzésére vonult be az egyik bagdadi elnöki palota területére három amerikai harckocsi, kettő pedig elfoglalta a Köztársaság hidat. Miután nem tapasztaltak ellenállást, megbizonyosodtak az alku feltételeinek teljesüléséről. Ezt követően minden irányból bevonultak az iraki fővárosba az amerikai egységek - idézte a jordániai napilapot az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.
Az ad-Dusztúr szerint az Irak-ellenes koalíció parancsnoksága állítólag azért tartja titokban az iraki vezetés megsemmisítésének hírét, mert "nem akarnak hőst csinálni Szaddám Huszeinből, és állandó kétségek között akarják tartani az arab tömegeket". Az orosz hírügynökség idézte Ámer Naffáh iraki politikai kommentátort, aki az al-Dzsazíra katari televíziónak nyilatkozva vasárnap megerősítette Szaddám Huszein halálának a hírét. A kommentátor az iraki vezetés tanácskozásának védelmét biztosítók közé tartozó szemtanúkra hivatkozva jelentette ki, hogy a múlt hétfői bombázásban meghalt Szaddám Huszein és mindkét fia, valamint az iraki vezetés tagjainak a többsége. (MTI)
Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.