Tetszett a cikk?

Századik apostoli útja után hazatért Horvátországból II. János Pál. A pápa június 5-étől 9-éig tartó látogatásán Fiumében, Dubrovnikban, Eszéken, Djakovóban és Zárában járt. Látogatása során fogadta Stipe Mesic horvát köztársasági elnököt és Ivica Racan miniszterelnököt. Kijelentette, hogy támogatja Horvátország csatlakozását az Európai Unióhoz.

Befejezte ötnapos horvátországi látogatását II. János Pál pápa, s a zárai liturgia után hétfőn a déli órákban Zárából (Zadar) a Croatia Airlines vatikáni és horvát zászlós repülőgépén visszaindult Rómába. A zárai repülőtéren a legnagyobb állami és egyházi tiszteletadással búcsúztatták. Horvátországi 3., Olaszországon kívüli 100. apostoli útja utolsó napján délelőtt 110 ezer hívő előtt tartott zsolozsmájában Zárában, a Szent Donát-templom előtti Forum Romanumon a pápa emlékeztetett, hogy előtte is járt már egy pápa Zárában, mégpedig 1177-ben átutazóban III. Sándor. Ivan Prendja zárai érsek az egyházfő figyelmébe ajánlotta, hogy lengyel történészek szerint Zárából mentek az első keresztény misszionáriusok Lengyelországba, akik megkeresztelték Miesko fejedelmet. A pápa köszönetet mondott a szívélyes vendéglátásért, és Isten áldását kérte Horvátországra és a horvát fiatalságra.
A horvátországi pápai szentmisék homíliáinak fő témája a család, az egyház és a nemzet útja volt. Pénteken Dubrovnikban II. János Pál boldoggá avatta Marija Petkovic Korcula szigetéről származó horvát apácát. Szombaton 220 ezer hívő előtt misézett Eszéken, és magánlátogatást tett Djakovóban, pünkösdvasárnap pedig több mint százezer hivő előtt Fiumében mutatott be ünnepi szentmisét.
A pápalátogatás zavartalanságáról gondoskodó horvát parancsnokságnak szombaton nehéz perceket szerzett egy német könnyűrepülő: szlovén repülésellenőrök jelentették horvát kollégáiknak, hogy Ilirska Bistrica felett horvátországi leszálláshoz engedélyt kér egy eltérítést jelző repülőgép. A Krk szigeti repülőtér szolgálhatott megfelelő leszállásra, de aznap éppen az Eszékről visszatérő pápát várták oda. A légiforgalom-irányítási riadót követően két MIG repülőgép azonnal fel is szállt, majd Vrsarban leszállásra kényszerítették az repülőgépet. A horvát hatóságok vasárnap Fiumében kihallgatták a kis gépet vezető német turistát, aki maga is meglepődött az általa okozott riadalmon - adta hírül hétfőn a Vecernji list című napilap. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem találtak koronavírust, újra járnak a vonatok Olaszország és Ausztria között

Nem találtak koronavírust, újra járnak a vonatok Olaszország és Ausztria között

Így ne függetlenedjünk az orosz atomtól: a fehérorosz példa

Így ne függetlenedjünk az orosz atomtól: a fehérorosz példa

Ha a K&H Bank ügyfele, még ma ellenőrizze a számítógépét

Ha a K&H Bank ügyfele, még ma ellenőrizze a számítógépét