Tetszett a cikk?

Az Európai Unió (EU) majdani kormányközi konferenciájának alapdokumentumaként a szaloniki félévzáró EU-csúcstalálkozó résztvevői pénteken elfogadták az európai alkotmány tervezetét - jelentette be a vendéglátó Görögország miniszterelnöke, Kosztasz Szimitisz.

A Szalonikitól száz kilométerre, a Halkidiki félszigeti Porto Carras üdülőtelepén a tizenöt tagország és tíz csatlakozó állam vezetőinek részvételével megnyílt találkozón várhatólag állást foglalnak arról, hogy a kormányok képviselői milyen időkeretben dolgozzák ki az alkotmányos szerződés végleges szövegét, amelyet azután a kormányok képviselőin kívül a parlamenteknek és - néhány országban - népszavazásnak is szentesítenie kell majd. Az elképzelések szerint az év második felében zajlanának a kormányközi tárgyalások, de átnyúlhatnak a jövő évre is, hogy a most csatlakozó tíz ország is teljes jogú részese lehessen a megbeszéléseknek.
Az Európa jövőjét kidolgozó konvent elnöke, a tervezetet beterjesztő francia Valéry Giscard d'Estaing személyesen jelent meg, hogy védelmébe vegye a Brüsszelben múlt héten elfogadott szöveget.
Magyarországot a csúcson Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Juhász Endre európai integrációs ügyekben illetékes tárca nélküli miniszter képviseli. Kovács László az első ülést követően elmondta: a konferencia munkájának menetrendjét illetően Magyarország nem kötelezte el magát, csupán ahhoz ragaszkodik, hogy a tárgyalások az EU-csatlakozásról tartandó utolsó népszavazás után kezdődjenek, a szerződést pedig a jövő év május 1-jén esedékes csatlakozások után írják alá.
A csúcs tegnapi ülésének témája az EU közös bevándorlási és menekültügyi politikája, valamint külső határainak ellenőrzése volt. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Letartóztatták a nevelőnőjét bántalmazó 17 éves fiút

Letartóztatták a nevelőnőjét bántalmazó 17 éves fiút

Duma Aktuál: Amikor a kínai orvoslás és Vajna Tímea fánkja találkozik

Duma Aktuál: Amikor a kínai orvoslás és Vajna Tímea fánkja találkozik

Nagy bajban lesznek az offshore-lovagok, ha ezt egyszer bevezetik

Nagy bajban lesznek az offshore-lovagok, ha ezt egyszer bevezetik