Brit ultimátum az iraki merénylők kiadásának sürgetésére

Az iraki brit haderő 48 órás határidőt adott Madzsar el-Kabir város vezetőinek, hogy átadják azokat a fegyvereseket, akik kedden brit rendfenntartó katonákra támadtak, és hatot közülük megöltek. Azt nem tudni, hogy az ultimátum lejárta után milyen lépést kívánnak tenni a britek, ha a város vezetői nem teljesítik a követelést.

  • unknown unknown
Brit ultimátum az iraki merénylők kiadásának sürgetésére
Madzsar el-Kabir város rendőrsége szerint a katonai rendőrök elleni támadás azután történt, hogy egy keddi tüntetésen a brit egységek gumilövedékkel, később pedig éleslőszerrel kezdtek tüzelni, s a felfordulásban négy tiltakozó irakit megöltek. A tüntetések már második napja folynak a brit katonák rejtegetett fegyverek utáni, otthonokat feldúló razziái ellen.
Az iraki rendfenntartók információi szerint a feldühödött irakiak még a tüntetés alatt lőttek le két brit katonai rendőrt a város polgármesteri hivatala előtt, majd a helyi rendőrőrsöt vették ostrom alá, és az ottani tűzpárbajban vesztette életét a másik négy brit.
Paul Bremer, Irak amerikai civil kormányzója abban bízik, hogy az elkövetőket sikerül a szövetségeseknek bíróság elé állítaniuk. Geoff Hoon brit védelmi miniszter szerdán közölte, kész arra, hogy szükség esetén több katonát küldjön Irakba.
Közben robbanás miatt megrongálódott egy 60 centiméter átmérőjű olajvezeték Bagdadtól 250 kilométerre északnyugatra. Ezen a vezetéken kap olajat a durai finomító és a mellette lévő villamos erőmű, amely a fővárost látja el árammal. A robbanás okai nem ismertek, de az olajvállalat képviselője az amerikaiaknak üzenetként szánt szabotázsakcióról beszélt.
Szerdán az amerikai központi parancsnokság (Centcom) bejelentette, hogy nem harci körülmények között kedden meghalt az amerikai első páncélos hadosztály egyik katonája. Vele 54-re emelkedett az Irakban meghalt amerikai katonák száma azóta, hogy George Bush amerikai elnök május 1-jén bejelentette a háború végét. (MTI)

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.