Átmeneti kormányt neveztek ki Kongóban

Remény nyílt arra, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságot sikerül kivezetni az öt éve zajló háborúból, miután hétfőn Joseph Kabila kongói elnök átmeneti kormányt nevezett ki. A kabinet feladata, hogy az egy éven belül tervezett választásokig, illetve azok alatt irányítsa az országot.

  • unknown unknown
Átmeneti kormányt neveztek ki Kongóban
A 36 minisztert és 25 miniszterhelyettest felvonultató kabinetben a jelenlegi kormányzat, az ellenzéki fegyveres mozgalmak, a kormánypárti félkatonai szervezetek, a politikai pártok és a társadalmi szervezetek képviselői egyaránt helyet kaptak. A részletekről még decemberben megegyeztek, a katonai vezetők posztjáról folyó vitát azonban csak a múlt hét végén sikerült megoldani. Az államfő négy helyettesét - a kormány irányítóit - négy különböző szervezet adja.
Afrika harmadik legnagyobb országában (a volt Zaire-ban) becslések szerint 3,3 millió ember életét követelte a háború, amelybe a kormány oldalán angolai, zimbabwei és namíbiai, a lázadókén pedig ruandai és ugandai csapatok is bekapcsolódtak. Az 1960-ban függetlenné vált országban mindeddig igazi demokratikus rendszer még nem működött, az átmeneti kormány felállásával ennek lehetősége jött létre.
Az Európai Unió júniusban EU-békefenntartó katonákat küldött a Kongói Demokratikus Köztársaságba. Az 1400 fős európai kontingens, amely az EU első katonai missziója a NATO segítsége nélkül, francia tábornok parancsnoksága alatt áll. (MTI)

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.