Megérkezett Bagdadba a magyar kontingens előkészítő csoportja

Megérkezett csütörtök este Bagdadba az iraki magyar szállító kontingens kitelepülését előkészítő hattagú csoport. A csapat a jövő héten utazó mintegy 50 fős előkészítő csoport, illetve a főerő táborozásához, elhelyezéséhez szükséges teendőket végzi.

  • unknown unknown
Megérkezett Bagdadba a magyar kontingens előkészítő csoportja
Isaszegi János, a Magyar Honvédség Összhaderonemi Hadmuveleti Csoportja parancsnokának ismertetése szerint a katonák egy AN-26-os szállítórepülővel csütörtökön reggel indultak el Szolnokról, és Törökországon át két leszállással érték el az iraki fővárost. Innen a nemzetközi erők biztosításával pénteken jutnak el Al Hillahba, ahol a magyar kontingens tábora lesz.
A hat katona csatlakozik egy már kint tartózkodó logisztikus társukhoz. A csapat a jövő héten utazó mintegy 50 fős előkészítő csoport, illetve a főerő táborozásához, elhelyezéséhez szükséges teendőket végzi. Az összesen 300 fős magyar kontingens többi katonája a tervek szerint augusztus közepén utazik és szeptemberben kezdi meg munkáját.
A magyar szállító zászlóalj tábora Babilontól 10 kilométerre található, ahol lengyel és bolgár katonákkal laknak majd együtt, s lengyel parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot. Kezdetben sátrakban laknak a katonák, mindaddig, míg az amerikaiak helyre nem hozzák a helyszínen lévő laktanya épületeit.
Közben az amerikai szenátus arra ösztönzi George W. Bush elnököt, hogy vonja be a NATO-t és az ENSZ-t az iraki békefenntartásba és az újjáépítésbe. Az egyhangúlag elfogadott ajánlásában a szenátus támogatásáról biztosította az Irakban folytatott amerikai műveleteket, és hangsúlyozta: az Egyesült Államok érdeke, hogy tovább küzdjön egy "békés, stabil és egységes Irak megteremtéséért". (MTI)
És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.