Tetszett a cikk?

Az utóbbi években újjáéledő olasz szélsőbaloldali terrorszervezet nevéhez több merénylet, gyilkosság és rablás fűződik.

A Rómában elfogott Rita Algranati és Maurizio Falessi kihallgatása jelenleg is folyik a DIGOS, a terrorellenes nyomozócsoport római főhadiszállásán - jelentette az ANSA olasz hírügynökség belügyi forrásokra hivatkozva.



Az olasz rendőrök még október végén gyakorlatilag lefejezték a szélsőbaloldali terrorszervezetet, amikor őrizetbe vették több mint fél tucat vezérüket Rómában, Bolognában és Szardínián, s csaknem száz házkutatást is végrehajtottak, elsősorban Toscanában. Legutóbb december közepén sikerült rábukkanniuk a Vörös Brigádok egyik jelentősebb római raktárára, valamint elfogták azt a terroristanőt, aki e titkos lerakatnak helyiséget bérelt, és október vége óta szökésben volt. A római rejtekhelyen akkor egymázsányi robbanóanyagot, közel kétszáz detonátort, több elkészült pokolgépet, jelentős mennyiségű iratot és számítógépeket találtak.



Massimo D’Antona munkaügyi szakértő öt évvel ezelőtti meggyilkolását 28 oldalas dokumentumban vállalta a Vörös Brigádok-Harcoló Kommunista Párt (BR-PCC), amely előtte hosszú évekig nem hallatott magáról. A BR-PCC nevéhez fűződik a Marco Biagi professzor, a munkaügyi kérdések másik szakértője ellen két évvel ezelőtt elkövetett gyilkos merénylet is.

(MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!