Tetszett a cikk?

A következő három év alatt végrehajtandó intézkedés olyanokra vonatkozna, akik 2001 áprilisa előtt érkeztek és menedékkérelmüket elutasították.

A holland képviselőház kedden végleg elfogadta a sokat bírált kormányzati tervezetet, amelynek értelmében a kiutasításokat végrehajthatják. A lépés példa nélküli Európában, s számos emberi jogi szervezet tiltakozását váltotta ki. A törvényhozók a keddi szavazás során mindössze három módosító indítványt hagytak jóvá az előterjesztett tizenhatból, ám ezek a javaslat lényegét nem érintik.



A törvénytervezet - amelyet még a szenátusnak is szentesítenie kell - azokra a menedékkérőkre vonatkozik, akik 2001 április elseje, azaz a kérdéskörrel kapcsolatos törvények szigorítása előtt érkeztek Hollandiába, s menedékkérelmüket elutasították. Őket a következő három év alatt hazatoloncolják, nem törődve azzal, hogy sok esetben már hosszú ideje élnek az országban. Mindössze 2300, különösen súlyos helyzetben lévő, elutasított menedékkérő számára fogják - egyéni elbírálás alapján - mégis engedélyezni az országban maradást.



Habár Nyugat-Európában több ország szigorította az elmúlt években bevándorlási szabályait, a hollandiaihoz hasonló tömeges visszatoloncolásról eddig egyik sem hozott törvényt. Egyes bírálók ezt egyenesen a holland zsidóknak a náci megszállás alatti deportálásához hasonlítják, a Human Rights Watch nevű amerikai emberi jogi szervezet pedig leszögezte: Hollandia szakít korábbi, történelmi hagyományával, azzal, hogy vezető szerepet játszott az emberi jogok védelmében Európában. Sokan emlékeztetnek arra is, hogy a hollandok 2002 májusában már hatalomra juttatták a kevéssel korábban meggyilkolt szélsőséges politikus, Pim Fortuyn bevándorlásellenes pártját, amely azóta kiesett a kormányból. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!