Négy megcsonkított holttestet találtak Irakban

A négy felismerhetetlen és egyelőre azonosítatlan holttestre az Abu-Garib és Fallúdzsa közötti út mentén találtak rá.

  • unknown unknown
Négy megcsonkított holttestet találtak Irakban
Bár az emberi maradványokat még nem sikerült azonosítani, az amerikai külügyi tárca kapcsolatba lépett az Irakban még pénteken eltűnt hét amerikai polgári személy hozzátartozóival – közölte Brenda Greenberg külügyi szóvivő.



Arról már korábban is beszámoltak amerikai televíziós csatornák, hogy feltehetően négy, a múlt héten eltűnt amerikai polgári személy holttestét találtak meg Bagdadtól nyugatra egy árokban, nem messze attól a helytől, ahol nyomuk veszett. Az NBC televízió úgy értesült, hogy a négy holttest feltehetően a Kellogg Brown and Root (KBR), a Halliburton olajipari konzorcium leányvállalatának polgári alkalmazottaié, bár a KBR egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy az áldozatok azonosak-e cég múlt héten eltűnt alkalmazottaival.



Az NBC szerint egy iraki vezette a szövetséges erőket az árokhoz, ahol a holttesteket megtalálták. Irakban két amerikai katona és hét polgári személy szerepel az eltűntek listáján. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.