Nabíl Saat palesztin külügyminiszter London közbeavatkozását kérte, hogy George Bush amerikai elnök változtassa meg véleményét és ne támogassa a Gázai övezetből való kivonulásról szóló izraeli tervet. A palesztin vezetés eközben válságstábot hívott össze a kialakult helyzet értékelésére.

"Kérem a brit kormányt, tegyen meg minden tőle telhető annak megváltoztatására, ami tegnap elhangzott" - mondta Saat a BBC-nek, utalva arra, hogy Bush elnök történelminek, bátornak nevezte, és jóváhagyta azt az izraeli tervet, mely szerint Izrael kivonulna a gázai övezetből, de fenntartana több ciszjordániai zsidó települést.



Tony Blair brit kormányfő is üdvözölte és a közel-keleti konfliktusban tett jelentős előrelépésnek minősítette a tervet. Saat emlékeztetett rá, hogy a brit kormány korábban kitartóan támogatta az útiterv néven ismert közel-keleti rendezési tervet, melyet Izrael elutasít.



"Nagyon szeretném, ha a brit kormányfő folytatná annak megmagyarázását a Bush-kormánynak, hogy őrült ez az új politika, és hogy mekkora veszéllyel jár nemcsak az izraeliek és a palesztinok, de az egész Közel-Kelet számára" - mondta a Palesztin Hatóság külügyminisztere.



A palesztin vezetés válságtanácskozást kezdett csütörtökön Rámalláhban, hogy megvitassa Bush Izraelt támogató nyilatkozata után kialakult helyzetet. A palesztin tisztségviselők Jasszer Arafat elnök főhadiszállásán ültek össze. A helyszínre érkező Ahmed Korei miniszterelnök újságíróknak megerősítette: a palesztinok nem fogadják el az egyoldalú lépéseket sehol a világban. Hozzátette továbbá: ezeket a kérdéseket tárgyalásokon, a palesztin vezetés döntése alapján kell rendezni.



Száeb Erekat palesztin főtárgyaló, az Izraellel folytatott tárgyalások minisztere kijelentette: a palesztinok sürgős levelet küldenek a nemzetközi közösséghez, a közel-keleti kvartet tagjaihoz - az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz, az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz. Jasszer Arafat sajtójelentések szerint kérte az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) tagországai csúcsértekezletének összehívását.



A Hamász szélsőséges palesztin szervezet csütörtökön elítélte az amerikai elnök Izraelt támogató állásfoglalását és hangsúlyozta: folytatja az ellenállást az izraeli megszállás megszűnéséig.



Az EU soros ír elnöksége és Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő egyidejűleg közzétett nyilatkozatban reagált azokra a javaslatokra, amelyek George W. Bush amerikai elnök és Ariel Saron izraeli kormányfő találkozóján kerültek szóba.



Az EU soros elnöksége nevében Brian Cowen ír külügyminiszter leszögezte, hogy az unió az 1967 előtti határok semmiféle módosításait nem tudná elfogadni azokon kívül, amelyekről maguk az érintettek állapodnának meg. Ugyanerre hívta fel a figyelmet Solana is, emlékeztetve arra, hogy a tagállamok vezetői a közelmúltban már világossá tették ezt. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Lesz miből válogatni 2019-ben: ezek a telefongyártók csinálnak jövőre összehajtható mobilt

Lesz miből válogatni 2019-ben: ezek a telefongyártók csinálnak jövőre összehajtható mobilt

Őrült gyorsulás: ilyen reakciókat vált ki a 2 másodperc alatti Tesla-katapultálás – videó

Őrült gyorsulás: ilyen reakciókat vált ki a 2 másodperc alatti Tesla-katapultálás – videó

Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

Kirúghatták a kukaholding vezetőit

Kirúghatták a kukaholding vezetőit

Az amerikaiaknak már megmutatták a frissített Volkswagen Passatot

Az amerikaiaknak már megmutatták a frissített Volkswagen Passatot

Segítene, de nincs ideje elvinni az ajándékot? Jön érte egy autó

Segítene, de nincs ideje elvinni az ajándékot? Jön érte egy autó