Tetszett a cikk?

A lengyel határról visszafordított magyar alter-globalisták tiltakoznak Lengyelország budapesti követsége előtt. A európai gazdasági csúcs miatt Varsó több utcáját a rendőrség lezárta, és fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe az esetleges tüntetések megelőzésére.

A Magyarországra visszaérkezett alter-globalisták demonstrációra és egy petíció átadására készülnek a budapesti lengyel követségnél - közölte a szervezők egyike a Klubrádió csütörtök reggeli adásában.



A Népszabadság idézi Tanay Marcellt, az ATTAC Magyarország alelnökét, aki szerint az ATTAC buszával Varsóba induló aktivisták eredeti terveik szerint részt vettek volna a csütörtöki varsói demonstráción. A lengyel határőrség intézkedése miatt azonban Budapesten, a lengyel nagykövetségnél szervezett demonstrációval csatlakoznak a nemzetközi akcióhoz. A szervezet petíciót fogalmazott, amelyet a demonstráción felolvasnak, és átadnak a lengyel képviselet munkatársainak.



Kedd este a magyar aktivistákat szállító kisbuszt a szlovák-lengyel határról fordították vissza, azzal az indoklással, hogy veszélyt jelenthetnek a közbiztonságra nézve. Lengyel antiglobalisták szerint más országokból érkező szimpatizánsoktól is megtagadták a belépést az országba.



"Külföldi barátainkat feltartóztatták a határon. Tegnap este állig felfegyverzett rendőrök rontottak be a szállásainkra" - mondta Adrian Zandberg, a lengyel Fiatalok Szakszervezeti Fóruma (FMEP) nevű szervezet tagja.



A csúcs mellett egy ellenrendezvény is zajlik a lengyel fővárosban, amelyet a WA29 nevű szervezet hirdetett meg. A rendőrség az antiglobalisták tüntetéseire számít, a varsói belváros gyakorlatilag kiürült. A hatóság az utcákon blokádokat emelt, a várost helikopterek figyelik.



A Külügyminisztérium szóvivői irodája közleményében azt tanácsolta a magyar állampolgároknak, hogy a terrorakciók veszélye és a tüntetések miatt Varsóba csak a legszükségesebb esetben, kellő mérlegelés után induljanak el.



A szerintük indokolatlan mértékű biztonsági intézkedések elleni tiltakozásul szerdán többek között az FMEP képviselői is kivonultak varsói európai gazdasági csúcsértekezletre meghívott résztvevők és a globalizációellenes aktivisták tanácskozásáról. "A terror légkörében nem lehetséges vita" - mondta Zandberg.



Az április 28. és 30. között zajló varsói gazdasági-politikai csúcsot, amely az új EU-tagországok és a az unió gazdasági különbségeiről, a bővítés hatásairól tárgyal, a genfi székhelyű Világgazdasáfi Fórum szervezte. A háromnapos nem hivatalos találkozóra 20 ország állam és kormányfőit, gazdasági, pénzügyi minisztereit várják, valamint nemzeti bankok, nagyvállalatok, és nemzetközi szervezetek embereit.



Rudolf Schuster szlovák elnök szerint - írja az AFP - az új Európában nem elégségesek a rendszeres magas szintű találkozók, hanem a döntésekhez az emberek támogatását is el kell nyerni. A szlovák elnök arra célzott, amiről a csúcs több résztvevője is beszélt, nevezetesen, hogy aggasztó a kölönbség a nyugati EU-államok és az új csatéakozó országok polgárainak életszínvonalbeli különbsége.



Magyarországnak az az érdeke, hogy egy hatékony Európai Unióhoz csatlakozzon, s a hatékonyságot növeli, ha a régi tagállamok a verseny kiterjesztését fogják segíteni, nem pedig a korlátozását - jelentette ki szerdán a varsói európai gazdasági csúcsértekezleten Járai Zsigmond. Az MNB elnöke a részvételét betegsége miatt lemondó Mádl Ferenc köztársasági elnök képviseletében mondta el beszédét.



A csatlakozó országok nemcsak 80 millió új tagot, vagy új fogyasztót visznek az unióba, hanem több tízmillió új vállalkozót is. Az oktatási színvonal magas a csatlakozó országokban, az emberek rendkívül újító szelleműek és vállalkozásre készek, ami új színfolt lehet az Európai Unióban - szögezte le Járai.



HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!