Tetszett a cikk?

A hivatalos végeredmény szerint Suharto Golkar pártjának a leadott szavazatok 21,6 százalékát sikerült megszereznie.

A hivatalban levő elnök, Megawati Sukarnoputri pártja, az Indonéz Demokrata Párt lett a második a leadott szavazatok 18,5 százalékával. Abdurrahman Wahid volt elnök Nemzeti Ébredés Pártja szerezte meg a harmadik helyet 10,57 százalékos eredménnyel. További négy párt és számos független politikus jutott még be az ország 550 fős törvényhozó testületébe.

Az öt évvel ezelőtti választásokon Megawati pártja a szavazatok több mint egyharmadát tudta megszerezni. Annak köszönhette sikerét a Suharto harminckét évig tartó diktatúrájának bukását követő első szabad választásokon, hogy ostorozta a diktatúra korruptságát, és tiszta kezű kormányzatot ígért. Megawati kormányzata azonban maga is számos korrupciós botrányba keveredett, és megfigyelők szerint éppen ez mostani vereségének legfőbb oka.

Elemzők úgy vélik, hogy a Golkar pártjának jó esélye van arra is, hogy jelöltje megnyerje a július 5-ére kitűzött elnökválasztást. (MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Jövő héten nagy szükség lesz az esernyőkre

Jövő héten nagy szükség lesz az esernyőkre

Ezért se egyen este hat után

Ezért se egyen este hat után

Feketén-fehéren: akadálymentesítő új funkciók érkeznek a Windows 10-be

Feketén-fehéren: akadálymentesítő új funkciók érkeznek a Windows 10-be