Tetszett a cikk?

Egy moszkvai bíróság pénteken előzetes meghallgatást kezdett a Jukosz volt vezére, Mihail Hodorkovszkij perében.

Az előzetes meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott a Mescsanyi kerületi bíróságon, Hodorkoszkij jelenlétében, akit privatizációs és adócsalásokra szakosodott bűnszövetkezet működtetésével vádolnak.



Közben a Vedomosztyi című lap szerint Hodorkovszkij és az olajkonszern más főrészvényesei meneszteni akarják Simon Kukes jelenlegi cégvezért. Kukes a Jukosz vezetését Hodorkovszkij tavaly októberi letartóztatása után vette át. Ezt követően a bíróság zárolta Jukosznak a Menatep holding kezében lévő 44,1 százalékos pakettjét, és a csoport többi társtulajdonosát is nagystílű gazdsági bűncselekményekkel vádolták meg.



A Vedomosztyi a Menatephez közel álló bennfenntesektől úgy értesült, hogy a társtulajdonosok elhatározták az orosz származású amerikai Kukes menesztését, aki már június végén elhagyhatja a Jukoszt. Utóda a vezérigazgató székében Steven Theede, a Jukosz operatív igazgatója, a Jukosz-Moszkva elnöke lehet. A Jukosz igazgatótanácsának elnökségére pedig Viktor Gerascsenko volt jegybankelnököt szemelték ki.



A cégvezetés előző nap közölte, hogy Jukosz ez év végéig csődbe mehet, mert csak 800 millió dollárnyi szabad pénzeszközzel rendelkezik, és miután vagyoneladási jogát befagyasztották, képtelen a moszkvai döntőbíróság által megítélt 3,5 milliárd dolláros adóhátralék kifizetésére. Az olajcéget további tetemes adókövetelések is fenyegetik.



Noha a bírósági döntés és a Jukosz kommentárja nyomán a cég részvénye 12 százalékot zuhant csütörtökön, számos elemző kétli, hogy a Jukosz-t csupán az adóhátralékkal csődbe lehetne kényszeríteni. Mások arra gyanakodnak, hogy a kormány - esetleg feldarabolás útján - a hozzá közelebb álló vállalkozók kezére akarja játszani a Jukosz-t, a nagyságra második orosz olajtársaságot.

(MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az agrártárca helyettes államtitkárát vették őrizetbe korrupciós ügy miatt

Az agrártárca helyettes államtitkárát vették őrizetbe korrupciós ügy miatt

Videót küldött a Hold felszínéről a kínai szonda, már gyűjti a mintákat

Videót küldött a Hold felszínéről a kínai szonda, már gyűjti a mintákat

Feljelentették Demeter Szilárdot a holokausztozó írása miatt

Feljelentették Demeter Szilárdot a holokausztozó írása miatt