szerző:
MTI

Több százan sérültek meg a román fővárosban a Steaua és a Dinamo Bucuresti csapatai közötti, szerda esti futballrangadót övező különböző incidensekben.

Korábbi Steaua-szurkolói videók
Kattintson ide.
Az EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint súlyos összecsapások zajlottak részben a drukkerek és a rendfenntartó erők, illetve a két ellenséges szurkolói tábor tagjai között a mérkőzést követően, de a meccs közben, sőt előtte is, minek következtében nagyon sokan kerültek kórházba, vagy éppen fogdába, merthogy a legvehemensebbek közül nyolcvanat őrizetbe vettek.

A román labdarúgás hagyományosan legkiélezettebb rangadóját megelőzően a Steaua rendőri kísérettel érkező híveire a Dinamo stadionja felé menet rátámadtak a vendéglátó csapat szélsőségesei. Az összecsapások később a tribünökön is folytatódtak, a rendfenntartók a feleket csak úgy tudták szétválasztani, hogy könnygázbombát és vízágyút vetettek be, mi több: gumilövedékeket is használtak.

A vandál drukkerek nemcsak egymással ütköztek meg, hanem a rendőrök ellen is fordultak, kövekkel dobálva meg őket, vagy éppen zászlórudakkal, fémbotokkal, helyükről kitépett székekkel esve nekik.

Magát a mérkőzést a házigazda Dinamo nyerte az utolsó percben szerzett góllal 1-0-ra a 34. perctől emberhátrányban, majd a végére kilenc főre fogyatkozott Steauával szemben. A bajnokságban a Dinamo immár 5 pont előnnyel vezet a kolozsvári CFR és 7-tel a Steaua előtt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja

Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

Eldurrant az önkormányzati választások startpisztolya

Eldurrant az önkormányzati választások startpisztolya

Nem találtak sugárfertőzést az arhangelszki orvosoknál, legalább is ez a hivatalos verzió

Nem találtak sugárfertőzést az arhangelszki orvosoknál, legalább is ez a hivatalos verzió