szerző:
hvg.hu

Váratlan fordulat állt be az évek óta rengeteg vihart, botrányt és tiltakozást kiváltó verespataki aranybányászat ügyében, miután a gyulafehérvári Feljebbviteli Bíróság ma visszavonta a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kitermelési engedélyét.

A gyulafehérvári Feljebbviteli Bíróság döntésével a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat kénytelen azonnal leállítani a Verespatak és Bucium környékén megkezdett, mintegy 250 próbafúrást. A Realitatea TV hírtelevízió úgy tudja, a visszavonást azzal indokolták, hogy a román államnak semmiféle haszna nem lett volna abból, ha a kanadai Gabriel Resoruces romániai vállalata, a RMGC megkezdi Verespatakon az arany- és ezüstbányászatot. Sőt, felbecsülhetetlen értékű régészeti és kulturális emlékek pusztultak volna el, a tervezett iszapülepítő keltette környezetvédelmi katasztrófáról már nem is beszélve.

Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter február 16-án azt nyilatkozta, a RMGC-nek ötven százalékos esélye van a bányászat megkezdéséhez elengedhetetlenül szükséges környezetvédelmi engedély megszerzésére.

Irházi János/Arad

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vendégmunkások, török és magyar gazdasági sikerek, szexualitás az alaptantervben – záporoznak a kérdések a Parlamentben

Vendégmunkások, török és magyar gazdasági sikerek, szexualitás az alaptantervben – záporoznak a kérdések a Parlamentben

Jakab Péter a Parlamentben: itt az újabb narancsos bukta

Jakab Péter a Parlamentben: itt az újabb narancsos bukta

Itt a lista: ezek most a legütősebb androidos telefonok

Itt a lista: ezek most a legütősebb androidos telefonok

21 millió forinttól indul a rekorderős motorral szerelt új kecskeméti Mercedes-AMG

21 millió forinttól indul a rekorderős motorral szerelt új kecskeméti Mercedes-AMG

A villany-Mustang után valaki még meglepődik az elektromos G osztályon?

A villany-Mustang után valaki még meglepődik az elektromos G osztályon?

Két tűz közé kerülhet Várhelyi Olivér, ha EU-biztos akar lenni

Két tűz közé kerülhet Várhelyi Olivér, ha EU-biztos akar lenni