szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ítéletet hirdet a Nemzetközi Bíróság hétfőn Hágában abban a perben, amelyet Bosznia-Hercegovina még 1993 márciusában indított az egykori Jugoszlávia ellen népirtás és agresszió címén az akkor még zajló boszniai háborúval összefüggésben.

Ez az első népirtási per az ENSZ-bíróságnál. Az ugyancsak Hágában székelő, kifejezetten a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken viszont már született ítélet népirtásról (Radislav Krstic perében a törvényszék népirtásnak minősítette a nyolcezer áldozattal járt szrebrenicai tömegmészárlást, Dusko Tadics perében pedig azt is kimondta, hogy a boszniai háború nemzetközi konfliktus volt, amelynek Szerbia is részese volt). Ott azonban személyekről döntenek, míg a Nemzetközi Bíróságon államok állnak szemben egymással.

A boszniai háború - a volt Jugoszlávia szétszakadását követően - százezres nagyságrendű halálos áldozatot követelt, több százezer embert menekülésre kényszerített, főként boszniaiakat. Szarajevó szerint a történtek népirtásnak minősülnek, míg Belgrád már a bíróság illetékességét is vitatja a történtekben, továbbá úgy vélte, hogy legfeljebb egyéni bűnök sorozatáról lehet beszélni, illetve azért is kérte az elutasítást, hogy az ENSZ ezzel is segítse a megbékélést a térségben.

Perdöntőnek is tűnő problémát okozhat Bosznia többnemzetiségű jellege: amennyiben Szerbiát elítélik, áldozatként jelenhetnek meg a boszniai szerbek is, akiket pedig éppen a népirtás elkövetésével vádolnak. Bosznia-Hercegovina dollár százmilliárdos nagyságrendű háborús kártérítést követelt. Akkora összegről van szó, amelyet Szerbiának évtizedeken át kellene fizetnie. 

Belgrád szerette volna elkerülni a pert. Az utóbbi években serényen próbálkozott diplomáciai megoldással, Szarajevó azonban rendre elutasította megegyezést kereső ajánlatait. A pereskedést a nyugati nagyhatalmak sem nézték jó szemmel, nyomást próbáltak gyakorolni Szarajevóra, hogy a megbékélés jegyében álljon el a keresettől, peren kívül egyezzen ki Belgráddal. Erőfeszítéseiket azonban hátráltatta, hogy Szerbia-Montenegró - ugyancsak nemzetközi nyomás ellenére - nem adta ki a területén lévő feltételezett háborús bűnösöket, pedig ezáltal lerázhatta volna válláról a kollektív felelősség bélyegét. 

A per ellen Szerbia azzal is érvelt, hogy az ENSZ Nemzetközi Bírósága nem illetékes az ügyben, mert akkor, amikorra a kereset vonatkozik, Jugoszlávia nem volt tagja a világszervezetnek. Belgrádban arra is emlékeztettek, hogy amikor Jugoszlávia be akarta perelni a NATO-t a szövetség által végrehajtott 1999 tavaszi légitámadásokért, a hágai bíróság éppen azzal utasította el a keresetet, hogy nem érzi magát illetékesnek az ügyben, mert a balkáni ország nem volt tagja az ENSZ-nek. 

Szerb szemszögből súlyosbíthatja a helyzetet, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt van Horvátország háborús jóvátételi igénye is, amelyet Zágráb még 1998-ban nyújtott be Belgrád ellen. Belgrád attól tart: egy, a népirtást elismerő hágai ítélet arra ösztönözné a térség többi országát, hogy hasonló követelésekkel álljanak elő. A hágai Nemzetközi Bíróság kilenc héten át hallgatta meg a szembenálló feleket, és tíz hónapba került, mire a bírák ítéletet hoztak. A bíróság döntései ellen fellebbezésnek helye nincsen.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Szerbiára és Boszniára való nyomásgyakorlást sürget Carla Del Ponte

Carla Del Ponte, az ENSZ délszláv háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékének főügyésze kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy gyakoroljon nyomást Szerbiára és Boszniára a még szökésben lévő háborús bűnösök elfogása és Hágának való kiadása érdekében.

MTI Világ

Átkutatták Karadzsics egyik vélt segítőjének házát Boszniában

NATO-katonák szombaton Paléban átkutatták egy boszniai szerb férfi házát, akit azzal gyanúsítanak, hogy segítséget nyújt a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetőnek - közölte az észak-atlanti szövetség boszniai szóvivője.