szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tízmilliárd dolláros pénzalap létesítését jelentette be Jordániában az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke. A pénzt arra szánja, hogy fellendüljön az oktatás és a kutatás szerte az arab világban.

Sejk Mohammed ibn Rasíd al-Maktum kifejtette: adományát elsősorban kutatóközpontok alapítására, az egyetemi kutatás támogatására és tanulói ösztöndíjakra fordítják majd. "A nemtörődömség végső formája, amikor tisztában vagyunk a lemaradásunk okával, s annak veszélyeivel, mégsem cselekszünk" - jelentette ki.

Mint utalt rá, a Közel-Keleten átlagosan a 15 év alattiak 18 százaléka nem tud írni-olvasni, de a lányok körében ugyanez az arány eléri a 43 százalékot. Összehasonlításul elmondta azt is: míg az arab világ hazai össztermékének 0,02 százalékát költi tudományos kutatásra, a fejlett országok 2,5-5 százalékot áldoznak ugyanerre. Az emírségek miniszterelnökének nevét viselő alapítvány már jövőre megkezdi az első tanulói ösztöndíjak odaítélését.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Karrier

Továbbra is több nő jelentkezik a felsőoktatásba

Bár előnyük csökkent valamelyest, még mindig több nő jelentkezik a magyar felsőoktatásba, mint férfi; az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) most közzétett tanulmánya szerint továbbra is éles a választóvonal a tipikusan női és férfi pályák között.

Vélemény

Felsőoktatás: mit támogatnak és mit elleneznek a hallgatók?

Bokros Lajos - hét tekintélyes egyetem képviselőinek javaslatait összegző - felsőoktatási reformtervezetének néhány pontját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elfogadja, a legtöbbet azonban vitatja. Soros elnöke, Miskolczi Norbert, a Budapesti Műszaki Főiskola informatikus-tanár szakos hallgatója mindezt részletesen is kifejtette a hvg.hu-nak.

Ahol minden eldőlhet: így áll Trump és Biden a frontállamokban

Ahol minden eldőlhet: így áll Trump és Biden a frontállamokban

Ismét közelebb kerültünk egy lépéssel ahhoz, hogy felújítsák a Lánchidat

Ismét közelebb kerültünk egy lépéssel ahhoz, hogy felújítsák a Lánchidat

David Guetta a Széchenyi Gyógyfürdőben fog zenélni egy hét múlva

David Guetta a Széchenyi Gyógyfürdőben fog zenélni egy hét múlva