szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint százmillió dollár kártérítést köteles fizetni az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), mert ügynökei miatt évtizedekig ártatlanul ült börtönben négy bostoni férfi.

Az FBI összesen 101,7 millió dollár (18,7 milliárd forint) kártérítést fizet Nancy Gertner bostoni kerületi bíró ítélete alapján négy családnak, amelyek tagjai egy 1965-ös gengsztergyilkossági ügyben hamis vád alapján kerültek börtönbe.

A hivatal szándékosan visszatartotta a Peter J. Limone, Joseph Salvati, Louis Greco és Henry Tameleo ártatlanságát igazoló bizonyítékokat, és évtizedekig leplezte a visszaélést. Az elítéltek a rács mögött öregedtek meg, ketten a börtönben haltak meg – mondta Gertner félórás beszédében. "Az FBI emberei elöljáróik tudtával szegték meg a törvényt és léptek át a szabályokon. Életeket tettek tönkre, és még jutalmat is kaptak érte."

Az ügy szálai a bostoni alvilágba vezetnek. A négy férfit 1968. július 31-én ítélték el Edward "Teddy" Deegan, egy kisstílű gengszter meggyilkolásáért. Salvati életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, Greco, Limone és Tameleo pedig elektromos székben végezte volna, de Massachusetts állam éppen akkoriban törölte el a halálbüntetést, így aztán életfogytiglanra változtatták a büntetésüket – áll a The Boston Globe című napilap honlapján megjelent tudósításában.

Az vád koronatanúja Joseph "Az állat" Barboza, egy bérgyilkos volt. Vallomása szerint Limone, a híres bostoni bandavezér 7500 dollárt ajánlott neki Deegan kiiktatásáért. Végül nem ő végezte el a munkát, de Tameleo, aki úgynevezett consigliere, ügyvezető volt a New England Mafia néven ismert bűnszövetkezetben, engedélyezte az akciót. Barboza azt is eskü alatt vallotta, hogy Greco és Salvati részt vett a gyilkosságban.

Tameleo és Greco a börtönben halt meg, Salvati 1997-ben szabadult, 2001-ben pedig titkos FBI-akták kerültek elő. Ezekből kiderült, hogy egy bizonyos Vincent "Jimmy" Flemmi az igazi gyilkos, aki az FBI besúgója volt.

Limone-t azonnal felmentették, majd a négy család kártérítési pert indított a szövetségi kormány, az FBI felettes szerve ellen. A Gertner vezette bíróság 22 tárgyalási nap és több ezer oldalnyi dokumentum tanulmányozása után hozott ítéletet. Hamis vád, összesküvés, érzelmi szenvedés és anyagi kár szándékos okozása miatt marasztalta el az államot.

A 223 oldalas indoklás szerint Barboza a szövetségi nyomozók tudtával hazudott. Őt "építették fel" mint tanút, hogy védjék a fontos információkkal szolgáló Flemmit, a négy férfi elítélése pedig csupán "járulékos kár" volt a bostoni maffia ellen vívott háborúban.

A kormány azzal próbálta menteni az FBI-t, hogy a gyilkosság ügyében eljáró tagállami – jelesül Massachusetts állami – ügyészségnek szövetségi szintű szerv nem köteles információt szolgáltatni, az FBI tehát nem felelős a hamis vádakért. A bíróság abszurdnak minősítette az érvet.

A 101,7 milliós összeg példanélküli az amerikai igazságszolgáltatás történetében. "Nem túlzás rekordról beszélni" – mondta David Yas, a Massachusetts Lawyers Weekly című szaklap főszerkesztője. "Alig hallani a százmilliós nagyságrendet megközelítő kártérítésről, és még inkább rendhagyó, hogy szövetségi intézmény ellen indított perben ítéltek ekkora összeget."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Shake

A brutális webpornó-ipar az orosz maffiáé?

Illegális pornó hálózat bukott le, mert valaki elkövette azt, amit látott a filmeken. Az illető megerőszakolást nézett az interneten, majd lement az utcára és megtette.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Adótitok védi a maffiózók ügyleteit

Megállapodást kötött a Kiemelt Adózók Igazgatósága (KAIG) a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI). A jövőben párhuzamos vizsgálatokat indítanak a szervezett bűnözői csoportok ellen. Adótitok viszont, hogy milyen vizsgálatra számíthatnak például már elítélt alvilági szereplők virágzó családi vállalkozásai. Nem tudni, mi alapján döntik el a hatóságok, hogy tájékoztatják-e a nyilvánosságot az adott ügyről vagy sem.

MTI Világ

Kártérítést kaptak a pedofil papok áldozatai

Megállapodásra jutott a Los Angeles-i római katolikus érsekség a pedofil papok áldozataival ez utóbbiak kártérítéséről: az egyház összesen 660 millió dollárt fizet több mint félezer embernek - közölték az érsekséghez közel álló források.