szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Martina Hingis szervezetében kokaint találtak, a világelső teniszezőnő - bár ártatlannak vallja magát - befejezettnek tekinti pályafutását. A férfi teniszversenyek szervezője eközban a szerencsejáték-maffia fenyegetéséről beszélt.

Pozitív lett Martina Hingis doppingtesztje: a volt világelső svájci teniszcsillag szervezetében kokain nyomait mutatta ki a vizsgálat. Ezt maga Hingis jelentette be a svájci Glattbruggban rendezett sajtókonferenciáján, hozzátéve: ugyan ártatlannak vallja magát, de ezzel befejezettnek tekinti a pályafutását.

ATP: életre szóló eltiltás

A férfi teniszversenyeket szervező ATP vezetője életre szóló eltiltással sújtaná azokat a játékosokat, akikről kiderül, hogy fogadási csalás szereplői voltak. Etienne de Villiers, az ATP elnöke azt mondta: a sportág komoly veszélynek van kitéve, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy a szerencsejáték-maffia célkeresztjébe került. Az utóbbi hetekben több játékos is bevallotta, hogy az elmúlt évek során ajánlatokat kapott, bár mindannyian azt állítják, visszautasították azokat.  "Egyértelműen veszélyben vagyunk és nagyon-nagyon komolyan kezeljük a témát, mindent elkövetünk, hogy megőrizzük a tenisz tisztaságát" - fogalmazott De Villiers. Hozzátette: a doppingoláson ért játékosok eltiltásuk lejárta után visszatérhetnek a pályára, akit azonban azon kapnak, hogy szándékosan veszít el egy meccset, örökre eltiltják. "Az ilyen viselkedésére nincs bocsánat" - hangsúlyozta.

"Pozitív lett a tesztem, de soha nem használtam semmiféle kábítószert, száz százalékig ártatlannak érzem magam" - jelentette ki. "Amiért mindezt elmondtam, annak oka az, hogy nem szeretnék háborúzni az illetékesekkel. A korom és az egészségügyi problémáim miatt egyébként is úgy döntöttem: nem folytatom a karrieremet." 

Az ötszörös Grand Slam-győztes, 27 éves játékos az idei wimbledoni bajnokságon bukott meg az ellenőrzésen. A sajtótájékoztató után kiadott közleményében Hingis úgy fogalmaz, hogy "A vádakat szörnyűnek és borzalmasnak tartom, ezért fordultam a médiához. Soha nem használnék drogokat, sokkolt, amikor megtudtam az eredményt." Hozzátette: saját kontójára elvégeztetett egy újabb vizsgálatot, amely negatív lett, s ezután ügyvédhez fordult. 

"Jogi képviselőm és az általa felkért szakértők több szabálytalanságot is felfedeztek, szerintük a doppingellenőrök rosszul végezték a munkájukat és nem is tudnák bebizonyítani, hogy az ominózus vizeletminta tőlem származik. Egyúttal felhívták a figyelmemet arra, hogy ha tisztázni akarom a nevemet, évekig tartó procedúrára számíthatok, ehhez azonban semmi kedvem, de nagyon csalódott és mérges vagyok."

A női tornákat szervező WTA főigazgatója, Larry Scott azt mondta: még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak az esetleges pozitív doppingesetről, ezért kommentálni sem tudja a svájci játékos bejelentését, s emiatt Hingist jelenleg vétlennek tekintik.

Hingis fénykorában, a kilencvenes években uralta a női teniszt, majd állandósult lábsérülése miatt 2002 őszén letette az ütőt. Három év szünetet követően aztán a tavalyi év elején visszatért a pályára és bár egészen a világranglista hatodik helyéig küzdötte fel magát (jelenleg a 19.), nagy tornát nem sikerült nyernie. Idén hát- és csípőproblémákkal bajlódott, így több versenyt is kihagyott. Wimbledonban a harmadik forduló jelentette számára a végállomást.

Az év elején bejutott a negyeddöntőbe a melbourne-i Australian Openen, majd február elején - pályafutása 43., s egyben utolsó tornagyőzelmét begyűjtve - diadalmaskodott Tokióban. Ezt követően azonban már nem ment neki igazán a játék, két meccsnél többet egyszer sem tudott nyerni sorozatban. Utolsó mérkőzését szeptember 19-én, a Szávay Ágnes által megnyert pekingi viadalon játszotta, a 2. fordulóban kapott ki a hazai kedvenc Peng Suajtól.

Hingis 1994-ben, mindössze 14 évesen csatlakozott a profik táborához, öt GS-sikere közül az utolsót 1999-ben, Ausztráliában aratta. 1997-ben mindössze egyetlen győzelem választotta el attól, hogy megcsinálja a Grand Slamet (azaz egy naptári éven belül mind a négy nagy tornát megnyerje), de a francia nyílt bajnokság fináléjában meglepetésre kikapott a horvát Iva Majolitól.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Clement-t is megkereste a teniszmaffia

A 2001-es Australian Openen döntős francia Arnaud Clement is elismerte, hogy a múltban pénzt kínáltak neki egy-egy teniszmérkőzés elvesztéséért.

MTI Shake

Rasszista incidens egy teniszmeccsen

A Miamiban zajló, 6,9 millió dollár összdíjazású tenisztorna egy meccsén egy nézőt kivezettek, és átadtak a rendőrségnek, mert fajgyűlölő megjegyzéseket tett az amerikai Serena Williams-re.