A letartóztatottak közül 96 személy külföldi állampolgár. Igazoltatás és a rendőrőrsön való kihallgatás után az összes személyt szabadon bocsátották.
"Három személy ügyében hatóság elleni támadás címén bírósági eljárást indítunk. Mintegy 200 személy esetét pedig szabálysértésnek minősítettük" - pontosította a közlést Brozová. Leszögezte: az adatok még nem véglegesek, mert a rendőrség minden anyaga még nincs összesítve.
A rendfenntartásban összesen 1615 állami rendőr vett részt, akiknek 300 városi rendőr is segítséget nyújtott. A sérültek közül hét személyt kellett kórházban kezelni, köztük egy rendőr és hat tüntető volt. Ezek minden esetben fejsérülések voltak, többnyire macskakövektől. Egyik személy sérülése sem súlyos.
Becslések szerint a zavargásokban mintegy 400 neonáci vett részt, akiket a rendőrök nem engedtek be a belvárosba, ahol mintegy 1000-1200 anarchista tüntetett ellenük. A rendőrök a neonáciktól gumibotokat, késeket, gázpisztolyokat, pirotechnikai eszközöket és láncokat koboztak el.
A rendőrség fellépését mind a kormányoldal, mind az ellenzék nagyon jónak és szakszerűnek minősítette, amely megelőzte az összecsapásokat és anyagi károk keletkezését.
"Ott voltam a helyszínen, s elmondhatom, hogy a rendőrség beavatkozása nagyon szakszerű, jó volt" - jelentette ki Frantisek Bublan korábbi szociáldemokrata belügyminiszter.
A Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete a menetet az iraki beavatkozás elleni tiltakozásnak minősítette. A hatóságok viszont provokációnak tartották a zsidók elleni 1938-as németországi pogrom, a hírhedt "kristályéjszaka" évfordulójára időzített megmozdulást, és ezért nem engedélyezték.
Közel 400 személyt tartóztattak le szombaton Prágában
Összesen 396 személyt tartóztattak le szombaton Prágában, amikor a rendőrség megakadályozta, hogy a Fiatal Nemzeti Demokraták elnevezésű szélsőjobboldali szervezet felvonulást tartson a régi zsidónegyedben - közölte vasárnap Eva Brozová, prágai rendőrségi szóvivő.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.