Tájékoztatása szerint két, kilépésről szóló levelet kapott a nap folyamán, és - tekintettel a héten korábban tett három másik kilépési bejelentésre - a frakció létszáma ezzel a jogszerű működőképesség határa alá került. Az ITS-frakció sorsa a múlt csütörtökön pecsételődött meg Alessandra Mussolini olasz európai parlamenti képviselőnek, Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor unokájának azzal a nyilatkozatával, hogy tekintsenek minden román állampolgárt nemkívánatos személynek Olaszországban.
Az olasz rendőrség az előző héten felhatalmazást kapott arra, hogy saját hatáskörében kitoloncoljon európai uniós országokból érkezett bevándorlókat. Olaszországban közfelháborodást váltottak ki azok a súlyos bűncselekmények, amelyekkel Romániából érkezett bevándorlókat vádolnak, és ez indította arra a római kormányt, hogy megadja a jogot a rendőrségnek a közbiztonságra veszélyesnek ítélt európai uniós polgárok kiutasítására. A végső lökést egy római nő megerőszakolása és meggyilkolása adta. E bűntettel is román állampolgárt gyanúsítanak az olasz hatóságok.
"Az ilyen bestialitásra nem lehet enyhe intézkedésekkel válaszolni. Fel kell szólítani azonnal Románia nagykövetét, hogy hagyja el országunkat, és minden román állampolgárt nemkívánatos személynek kell tekinteni" - mondta az ügyről Alessandra Mussolini. Nyilatkozatára válaszul a Nagy-Románia Párt öt európai parlamenti képviselője bejelentette, hogy kilép a frakcióból. A Nagy-Románia Párt nyilatkozatot tett közzé az ügyről az Európai Parlament intranet hálózatán.
"Ez a lelkiismeretlen nő értésünkre adta, hogy szerinte minden román bűnözőként él, és rettenetes bűnöket követ el. Nagyapjára, Benito Mussolini fasiszta diktátorra és nagybátyjára, Galeazzo Cianóra (Benito Mussolini külügyminiszterére, vejére) emlékeztet ezzel. Ilyen körülmények között a Nagy-Románia Párt nem akar semmilyen kapcsolatban lenni Alessandra Mussolinivel, aki ilyen szentségtörő kijelentést merészelt tenni népünkről" - áll a nyilatkozatban.