A La Derniere Heure című belga bulvárlap vasárnap azt közölte, hogy levelet kapott Nizár ben Abdel-Azíz Trabelszi tunéziai származású bebörtönzött terroristától, aki azt írta, "szeretné tudni", miért is tervezne ő támadást Belgium ellen.
"Sem Trabelszi, sem más nem tervez semmit" - írta, önmagáról egyes szám harmadik személyben fogalmazva a fogoly, és vádlóan szólt a hatóságokról, amelyek "minden alap nélkül ezrekben keltenek pánikot".
A köznyugalomért aggódó terrorista azért ül egy Brüsszeltől délre található börtönben, mert Oszama bin Laden megbízásából 2001-ben arra tett előkészületeket, hogy robbanóanyaggal megrakott autóval nekirohanjon a belgiumi Kleine Brogel amerikai katonai támaszpontnak.
A férfi még 1989-ben, 19 esztendősen, ifjú labdarúgó tehetségként érkezett Tunéziából Európába. A Fortuna Düsseldorfnál lett próbaidős játékos, majd szerződést is kapott, de hamarosan szélnek eresztették. Néhány éven át alacsonyabb osztályú kluboknál próbálkozgatott, és eközben rákapott a kokainra, valamint meglehetősen hosszú bűnlajstromra tett szert köztörvényes cselekményekkel. Útja végül az al-Kaida afganisztáni kiképző táborainak egyikébe vezetett, ahol felküzdötte magát a mártírjelöltek közé. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett repülőgépes merényletek után két nappal tartóztatták le a belga fővárosban.
Péntek reggel a belga rendőrök 14 embert gyűjtöttek be, majd közölték: az összeesküvők ki akarták szabadítani Trabelszit. A hatóságok terrortámadás előkészületére utaló jeleket érzékeltek, ezért megerősítették a stratégiai fontosságú intézmények védelmét, valamint sűrítették a rendőri jelenlétet a nagy forgalmú helyeken a karácsonyra készülő Brüsszelben.
Szombat hajnalra elengedték (Oldaltörés)
Szombat hajnalra azonban elengedték mind a 14 lefogottat. Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint köztük volt Malika el-Arud, annak az öngyilkos merénylőnek a marokkói származású özvegye, aki 2001-ben megölte Ahmed Sah Maszudot, a tálibokkal szembenálló afgán ellenzéki Északi Front parancsnokát. Malika el-Arud belgiumi lakos, és 2003-ban egy brüsszeli bíróság felmentette őt a Maszud-gyilkosság ügyében. Idén júniusban azonban Svájcban elítélték a nőt - igaz, hogy három évre felfüggesztve kapott fél év büntetést -, mert új férjével együtt támogatott egy olyan bűnszervezetet, amely al-Kaida közleményeket - valamint "kivégzésekről" szóló videofelvételeket - terjesztett az interneten.
Azért kellett elengedni őket, mert a vizsgálóbíró nem talált elég meggyőző gyanúokot ellenük további fogvatartásukhoz, nevezetesen a hatóságok nem találtak a házkutatások során sem fegyvert, sem robbanóanyagot. Márpedig a terrorveszély első indoklása úgy hangzott, hogy ezek az emberek fegyvert és robbanóanyagot használva akarták kiszabadítani Trabelszit, és ezeket a gyilkos eszközöket "bármi másra is" használhatták volna.
Belgiumban 24 óra elteltével kell dönteni arról, tartósan benn lehet-e tartani valakit. Az ügy miatt most fellángolt a vita: a bűnüldözők szerint ez az idő kevés a terhelő bizonyítékok beszerzéséhez, meg kellene változtatni a törvényt. Trabelszi a büntetés-végrehajtási illetékesek közlése szerint kérte, hogy jól szigeteljék el, mert el akar mélyülni a vallási elmélkedésben. Miután a bulvárlap megkapta és közzétette levelét, a hatóságokat újra szorongatni kezdték az újságírók, voltaképpen mi indokolja még a terrorkészültség fenntartását.
A belga kormány operatív központja, amelyet válsághelyzetek kezelésére tartanak fenn, vasárnap leszögezte: a fokozott biztonsági intézkedéseknek január 2-ig fenn kell maradniuk. Trabelszi leveléről a krízisközpont illetékese azt mondta: "mindenkinek joga van kommunikálni". De - tette hozzá - a hatóságoknak olyan értesülésük van, ami "szakértők elemzésén alapul", és a biztonsági intézkedések bírói jóváhagyást nyertek.