„Ezt a hetet nehéz lesz elfelejtenem. Négy napig nem voltam magamnál, de a kezelőorvosoknak hála az ünnepeket már otthon tölthetem” – jelentette ki a korábbi futballista. A 40 éves Amort napokig az intenzív osztályon kezelték hasi sérülésekkel annak nyomán, hogy autójával kicsúszott az útról, amikor Valenciából tartott hazafelé.
A Barca saját nevelésű játékosa 1988 és 1998 között 550-szer szerepelt a katalán együttesben, ezzel a klub örökranglistáján a harmadik. Tagja volt a Johan Cruyff vezette álomcsapatnak, amely a kilencvenes években egyszer BL-t, kétszer KEK-et, ötször bajnokságot, háromszor pedig Király Kupát nyert.
Később a Fiorentina és a Villarreal színeiben is szerepelt, a nemzeti együttesben pedig 37-szer lépett pályára.