Gépeltérítési ügyet porolt le az FBI

Az FBI új tervvel állt elő: az állampolgárok segítségét kéri egy 37 éve nyomtalanul eltűnt repülőgéprabló azonosításához, akiről mindmáig szinte semmit sem sikerült kinyomozni.

  • MTI MTI
Gépeltérítési ügyet porolt le az FBI

Dan Cooper vagy másik ismert nevén D. B. Cooper Portlandban szállt fel egy Seattle-be induló repülőre 1971. november 24-én. A landoláskor dinamittal fenyegetőzve átvette a gép irányítását. Kétszázezer dollárt és négy ejtőernyőt követelt és kapott, aztán mexikói útirányt adott meg a pilótáknak. Valahol Washington állam délnyugati része felett a repülő farokrészének kijárati ajtaján a pénzzel és két ejtőernyővel kiugrott, s azóta is bottal ütik a nyomát.

A szövetségi nyomozók hétfőn Cooper fantomképével és azzal a térképpel rukkoltak elő, amely a bűnöző eltűnésének vélhető helyét mutatja. A segédanyagokhoz az alábbi kérdéseket mellékelték: „Ki volt Cooper? Túlélte az ugrást? Új információkat és képeket adunk közre, és a segítségét kérjük az ügy megoldásához.”

Az FBI-nak annyit sikerült kiderítenie, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a férfi nem volt gyakorlott ernyőző, feltehetőleg a géprablás éjszakáján ugrott életében először, s a sötétség és az eső miatt szinte biztosra vehető, hogy nem is élte túl a földet érést. Az ernyők egyike nem is volt működőképes, mivel csak gyakorlásra használták, ám ha a jó ernyőt vette magára, akkor is kérdéses, hogy képes volt-e kinyitni. A nyomozók szerint Cooper azzal sem volt tisztában, hogy hol ugrott ki a repülőből.

Az évek során sok Cooper-gyanúsított került az FBI látókörébe, de minden nyom hamisnak bizonyult. A szövetségi hatóságnak 2001 óta DNS-mintája is van a géprablótól, amit a fedélzeten hagyott olcsó nyakkendőjéről sikerült meghatározni.

1980-ban egy, a Columbia-folyó mellett sétáló fiú 5800 dollárt lelt meg húszdolláros címletekben a váltságdíjból. Ez a szál is hozzájárulhat a rejtély kibogozásához, mivel az illetékesek abban bíznak, hogy a technika adta legújabb lehetőségekkel élve a szakértők megállapíthatják, hogy honnan és hogyan került a vízbe a pénz.