Megszellőztetett részletek az olimpia megnyitójáról

Látványos tűzijáték és kínai opera biztosan lesz a pekingi olimpia augusztus 8-i megnyitó ünnepségén.

  • MTI MTI
Megszellőztetett részletek az olimpia megnyitójáról

© Magyar Olimpiai Bizottság
Bár a programot továbbra is titokban tartják a szervezők, Csang Ji-mu művészeti vezető néhány részletet azért elárult. „A műsor Kína ötezer éves történetét mutatja majd be” – idézte a helyi média a neves rendezőt, akinek a Vörös lámpások, illetve A repülő tőrök háza című filmje korábban több Oscar-jelölést kapott. A ceremóniát háromórásra tervezik, és az elképzelések szerint három nagyobb részből áll majd össze.
Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.