Artikban pénteken még 84 lakó nem élvezhette a központi fűtés áldásait. Az államfő megbízottja közölte, hogy a problémák orvoslását saját hatáskörbe vonja.
Az eltelt időben volt már mínusz 55 Celsius-fok is a környéken, péntekre mínusz 43 fokot jósoltak a meteorológusok. A nehéz helyzetben lévő lakók közül azok maradhattak otthonaikban, akiknek van alternatív fűtési lehetőségük, őket ellátják meleg étellel-itallal, valamint fűtőanyaggal, például fával. A többi lakó elhelyezéséről gondoskodtak.
Az ugyancsak szibériai Nagyozsnaja falucska 86 lakója már öt hónapja nélkülözi az elektromos áramot, és a jelek szerint egyhamar nem is számíthatnak segítségre. Az áramot hozó vezeték ugyanis évek óta rossz állapotban van, s nincs gazdája. Bár eddig a falu lakói úgy-ahogy karbantartották, augusztusban az állami műszaki felügyelet megtiltotta a vezeték használatát veszélyes állapota, valamint a működési engedély hiánya miatt - írta az Interfax hírügynökség.
A vezetéket a sztálini időkben elítéltek építették egy közeli vállalat megbízásából, de a céget 1997-ben felszámolták.
A területi kormányzatnál kérdésre válaszolva közölték, hogy a beruházási bizottság illetékesei most jutottak el Nagyozsnajába, hogy megoldást találjanak az áramszolgáltatás helyreállítására, és pénteken döntenek majd: nem kizárt, hogy gázolajjal működő áramfejlesztőt kap a település.