szerző:
MTI

Boszorkánysággal vádolt nőt bántalmaztak és vetettek máglyára egy isten háta mögötti kelet-indiai faluban.

A boszorkányégetés még a múlt héten történt, de csak pénteken hozta nyilvánosságra a rendőrség. A nőt kitaszigálták a házából, összekötözték a kezét és a lábát, úgy hurcolták az Orisza állambeli falu szélére, ahol megégették. A tűzre vetett nő hiába sikoltozott, a falusiak nem siettek a segítségére.

A rendőrség közölte, hogy csütörtökön három falubelit letartóztattak a gyilkossággal kapcsolatban. Kiderült, hogy egy megözvegyült férfi vélte úgy, hogy felesége a szomszédságukban lakó nő „boszorkányos praktikái” miatt hunyt el, és ezt kívánta megbosszulni, együtt a feleség rokonaival.

Az ázsiai országban, különösen vidéken, ahol a megfelelő közoktatás híján még széles körben élnek a babonás hagyományok, évente több tucatnyi „boszorkánynak” kikiáltott nőt gyilkolnak meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Prizma

Mégse boszorkány

Parlament elé kerülhet az utolsó európai boszorkány rehabilitálása.

Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Orbán Viktor sehol nincs a világ legjobban fizetett politikusaihoz képest

Orbán Viktor sehol nincs a világ legjobban fizetett politikusaihoz képest

Ketten megsérültek, amikor egymásba futott két autó Zuglóban

Ketten megsérültek, amikor egymásba futott két autó Zuglóban

Itt a nagycsaládos Skoda Kodiaq: 7 üléses állami támogatásra kihegyezve

Itt a nagycsaládos Skoda Kodiaq: 7 üléses állami támogatásra kihegyezve

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

Levelet írt az "Új IRA" az észak-írországi újságírónő megöléséről

Levelet írt az "Új IRA" az észak-írországi újságírónő megöléséről