Magyarok-e vajon az egykor Magyarország határmezsgyéjén, ma Románia közepén élő székelyek, avagy székelyek? A jelképes értelemben talán fontos kérdés látszólag nem túl aktuális, hiszen 2008-ban az Európai Unióban már nincs sok jelentősége, hogy az Erdélyi Fejedelemség államalkotó nemzetei egykor – a románokat mellőzve – a magyarok, a székelyek és a szászok voltak, akik között a székely határőrök a magyar koronától nyert kiváltságaik alapján egészen az első világháborúig meglehetős szabadságot, egymás közötti egyenlőséget és autonómiát élveztek. A kérdés mégis felvetődik, mégpedig abban a formában, hogy vajon a magyarországi politikai megosztottsághoz hasonló viszonyok meg tudnak-e honosodni Székelyföldön a most vasárnap esedékes romániai helyhatósági választások után?

A Magyar Köztársaság területén kívül ugyanis – a mai közigazgatási beosztás szerint Hargita és Kovászna megyére, valamint Maros megye egy részére kiterjedő – Székelyföld az egyetlen egybefüggő terület, ahol a népesség túlnyomó többsége magyarul beszél, a legtöbb utca Petőfi, Kossuth, Körösi Csoma Sándor és más nagy magyarok nevét viseli, az üzletekbe betérők magyarul köszönnek és magától értetődően magyarul is válaszolnak nekik. A Székelyföldre látogató bízvást úgy érezheti, mintha egy önálló, egymilliós lélekszámú hegyi Magyarországra érkezett volna, ahol a gyakran színmagyar lakosságú falvak mellett a nagyobb városokban is legfeljebb egynegyednyi, egyötödnyi, vagy még kevesebb román él. Az azonban feltűnhet a „kinti magyaroknak” – ahogy ott az anyaországiakat nevezik –, hogy a székelyek, akik nemcsak néptáncokat járnak, de interneteznek is, korántsem szűkszavúak, s igen sok, számukra esetleg érthetetlen saját szót és kifejezést használnak. (Ezeknek jelenleg 2243 szavas listája Sántha Attilának a transindex.ro portálon is közzétett székely-magyar szótárában olvasható.)

Eszerint például a paprikás krumplit „székelyül” pityókás tokánynak, a szerelmi enyelgést cirmoskodásnak, a Tejutat Csaba útjának nevezik, azt pedig, ha a házhoz nem tartozó ismeretlen szagát érzékelik, úgy mondják: „ádámbűzt érzek”. Kérdés, „ádámbűzt éreztek”-e a székelyek most, amikor e magyarul beszélő székely enklávéban az önkormányzati választások kampánya során – a reformáció korának katolikus-protestáns harcai óta – először tapasztalták azt a jelenséget, hogy magyarok magyarokkal szemben vívnak kiélezett propagandaháborút. Ez a politikai illat Székelyföldön eddig jobbára ismeretlen volt.

Mi, „kinti magyarok”, itt, az „anyaországban” már néhány választási ciklus óta jól tudjuk, mit jelent az ellenfél plakátjainak sorozatos letépkedése, illetve felülragasztása, az övön aluli ütések negatív kampánya, a közös érdekek háttérbe szorulása. A korábbi jelszót („Autonómiát a Székelyföldnek!”) ma is minden fontosabb székelyföldi magyar politikai tényező vallja, ám úgy tűnik, most nem együtt akarják ezt az autonómiát, hanem egymással szemben. Az Orbán Viktor hívó szavára létrejött, nemrég bejegyzett Magyar Polgári Párt – amelynek elnökénél Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesternél tett múlt vasárnapi, Orbán-napi Orbán-látogatás során Németh Zsolt Fidesz-alelnök elszólásában Szászt „a Fidesz elnökének” nevezte, arra helyezi kampányában a hangsúlyt, hogy végre igazi politikai pluralizmus jön létre Székelyföldön, az RMDSZ egypártrendszere után.

A romániai magyarok politikai képviseletét 1989-től sokáig egyedüliként – ám a liberálisoktól a kereszténydemokratákig számos platformot magába foglalva – a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) látta el. Az MPP szerint az RMDSZ egyeduralmának leáldozása fogja felpezsdíteni a székely politikai demokráciát. Az RMDSZ viszont azt veti a magyarok régi egyége helyett „új egységet”” hirdető MPP szemére, hogy éppen ő osztja meg a székelyföldi magyarságot. Nem szabad elfelejteni, hogy a székelyek, akik a kettős állampolgárságról rendezett, érvénytelen népszavazáson nem vehettek részt, megtartották a maguk fontos népszavazásait. Székelyföld autonómiájára egy, a Székely Nemzeti Tanács által megrendezett, a székelyek tíz százalékára kiterjedő szavazáson a voksolók 99,5 százaléka mondott igent. Ám egy internetes disputából az is kiderül, hogy egy olyan kérdésre: „Ha népszavazás lenne Erdély hovatartozásáról, te mire szavaznál?”, az érvelők túlnyomó többsége határozottan elvetette az „anyaországhoz” való tartozás gondolatát.

Ha a székelyek most vasárnap magyarokként viselkednek, esetleg elfogadják, hogy „kintről” kapjanak politikai támogatást, és a maguk hovatartozását akár a kinti – magyarországi – magyarokéhoz igazíthatják. Nem kis vihart kavart a kampány során például egy olyan, az MPP által feladott választási hirdetés, amely azt állította: aki Szász Jenőre és a Magyar Polgári Pártra szavaz, az a Fideszre és Orbán Viktorra voksol, míg aki az RMDSZ jelöltjére, az az MSZP-re és Gyurcsányra. Szász ellenlábasának a Hargita megye tanácsa elnökének címéért folytatott versengésben, a 33 éves csíkszeredai Borboly Csabának a kampánystábja tautologikus reklámanyaggal válaszolt: Borboly Csaba egyenlő Borboly Csaba, RMDSZ egyenlő RMDSZ.

„Valójában ilyen egyszerű a székely emberek gondolkodása” – gondolják sokan Csíkszeredán. Egy ottani választópolgár megfogalmazása szerint „most vasárnap fog ldőlni, hogy magyarok vagyunk-e, vagy székelyek. Ha magyarok leszünk, akkor a választás, bizony, kétesélyes, s így is úgy is megosztottság következik utána. Ha székelyek tudunk maradni, akkor magunkra hallgatunk. Igazi autonómiánk úgyis csak akkor lesz, ha Székelyföldet európai régióvá tesszük, s nem kérünk sem a Bukaresttől, sem a Budapesttől való függésből”.

Kriegler Ferenc