szerző:
MTI

„Ezt a harcot nem veszíthetjük el. Az ellenség az éhség, ugyanaz, mint az elmúlt évtizedekben, amely lázadásokat és bizonytalanságot szül. Róma az új kiindulópont” – jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Rómában a világ élelmezési biztonságáról rendezett nemzetközi konferencia második napján.

A világszervezet első embere szerint a római konferencia siker a kormányok és az éhező milliók számára. Egyrészt azért, mert a tagállamok között megoszlik a felelősség a mezőgazdasági termelékenységben, másrészt pedig annak felismerésében, hogy segíteni kell az éhínség által leginkább sújtott országokat. A főtitkár szerint legalább évi 15-20 milliárd dollár szükséges az élelmiszer-termelés fellendítéséhez.

Ban Ki Mun elmondta, hogy éppen kézhez kapott egy 300 ezer aláírást tartalmazó petíciót, amely mezőgazdasági-élelmiszeripari reformot szorgalmaz a válság leküzdése érdekében. Éppen ezért az ENSZ-főtitkár arra szólította fel a kormányokat, hogy „konkrét vállalásokkal” távozzanak Rómából. A civil társadalmakat pedig arra kérte, hogy mielőbb hozzanak létre egy akcióprogramot, különösen olyan intézkedésekkel, amelyek ésszerűbb árviszonyokat teremtenek.

Az ENSZ-főtitkár úgy vélekedett, hogy folytatni kell a bio-üzemanyagokkal kapcsolatos kutatásokat és elemzéseket, különösen azért, hogy az emberek megértsék: miként hatnak az élelmiszerárak rohamos emelkedésére, a válság egyik fő okára. Ban Ki Mun mielőbbi nemzetközi konszenzust sürgetett a bio-üzemanyagokról és a velük kapcsolatos kereskedelmi intézkedésekről.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szennyezett orosz olaj fenyegetheti Magyarországot

Szennyezett orosz olaj fenyegetheti Magyarországot

A Bosszúállók színészei is örök nyomot hagytak a hollywoodi cementben

A Bosszúállók színészei is örök nyomot hagytak a hollywoodi cementben

Vannak helyzetek, amikor nem szabad elfogadni az adóbevallást, amit a NAV kínál

Vannak helyzetek, amikor nem szabad elfogadni az adóbevallást, amit a NAV kínál

Zseniális ötlet a vészfékezős bevásárlókocsi

Zseniális ötlet a vészfékezős bevásárlókocsi

Mutassa meg Magyarországnak a HVG címlapját!

Mutassa meg Magyarországnak a HVG címlapját!

Magyar Kupa: 4-0-val a döntőbe jutott a Vidi

Magyar Kupa: 4-0-val a döntőbe jutott a Vidi