szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikkasztással, csalással és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolták meg Avraham Hirszon egykori izraeli pénzügyminisztert, a kormányzó Kadima párt oszlopos tagját egy tel-avivi körzeti bíróságon.

A vád nem miniszteri munkásságával függ össze, hanem arra az időszakra nyúlik vissza, amikor szakszervezeti vezetőként folytatott tevékenységet 1998 és 2005 között. A vád szerint az irányítása alatt álló szakszervezetben 490 ezer eurónak megfelelő összeget sikkasztott el, amit választási kampányára, külföldi utazásra használt fel. Ugyancsak a vád szerint a sikkasztás egy nonprofit társaságon keresztül valósult meg, amelynek elnökét és pénztárnokát is perbe fogták.

Hirszon, aki Ehud Olmert kormányfő odaadó híve, tavaly júliusban lemondott pénzügyminiszteri tisztségéről. A mostani vád alá helyezés olyan időpontban történt, amikor a miniszterelnök ellen folyó korrupciós vizsgálat azzal fenyeget, hogy Olmertnek is távoznia kell hivatalából. Ezek az ügyek előrevetítik annak lehetőségét, hogy előre hozott választások lesznek Izraelben.

A jelenlegi törvényhozás mandátuma eredetileg 2010. november végéig tart.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vélemény

Olmert kormányfőt folyamatosan vesztegették?

Ehud Olmert izraeli kormányfő legújabb korrupciós ügye megállíthatatlanul gördül a vádemelés irányába, és elemzők egyöntetű vélekedése szerint a miniszterelnök lemondása csak idő kérdése. Közben egyre több magas rangú izraeli politikus korrupciós botrányára derül fény.

Hét nap

Inog Olmert széke

Lemond, ha a főügyész vádat emel ellene - közölte a hétvégén Ehud Olmert izraeli kormányfő, miután beismerte, hogy...

MTI Világ

Olmert: az izraeli vezetés szégyene

Szégyen, hogy az izraeli vezetés nem intézkedett az engedély nélkül épült ciszjordániai vadtelepek felszámolása érdekében, noha erre korábban ígéretet tett - mondta Ehud Olmert kormányfő a kabinet ülésén.