„A magyarok nyilvános helyen ne beszéljenek magyarul”

Kétségbe vonta a hitelességét Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter annak a felmérésnek, amelyből a közelmúltban kiderült, hogy a szlovák tizenöt évesek nemzedékének 37,7 százaléka mindenkinél jobban utálja a magyarokat, akiknek szerintük csak otthon lenne szabad magyarul beszélniük, és elvárják, hogy a nyilvánosság előtt a magyarok csakis szlovákul szólaljanak meg.

  • MTI

A magyarellenességéről ismert Ján Slota pártjához (SNS) tartozó miniszter ugyanakkor a felmérésben megfogalmazódó igénnyel egyetértve kijelentette: "van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak".


Mikolaj szerint a több civil szervezet és államigazgatási intézmény, köztük az Állami Pedagógiai Intézet bevonásával készült felmérés nem azt jelzik, hogy a fiatal szlovákok ellenséges érzelemmel viszonyulnak a magyarokhoz. Ezért is "utasítom vissza a Szlovák Köztársaság területén élő kisebbségi jogok bárminemű megkérdőjelezését, nemkülönben azt, hogy a nálunk élő kisebbségek ellen bárki mesterségesen igyekezne ellenséges légkört kialakítani, vagy bármilyen összeférhetetlenséget szító hangulatot gerjeszteni, mint ahogy az a felmérésből állítólag kiderül" - idézte a minisztert a SITA hírügynökség. Mikolaj szerint "Robert Fico kormánya minden európai országgal összevetve is a mértéken felüli feltételeket biztosít a kisebbségeknek".

A felmérés tükrében ismertté vált riasztó jeleket Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a múlt hét elején, a brüsszeli megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón Robert Ficónak is felrótta, mire a szlovák kormányfő tétovázás nélkül, kapásból kétségbe vonta a felmérés hitelességét, egyszersmind az erről jelentést készítő Nyitott Társadalomért Alapítvány (NOS) szavahihetőségét, kijelentve, hogy jól ismerjük efféle civil szervezeteket, amelyek attól érzik magukat egyre jobban, ha a szlovák kormánynak egyre rosszabb.

Berényi József képviselő, az MKP külpolitikai kérdéseket felügyelő alelnöke fölháborodva reagált az oktatási miniszter szavaira. Emlékeztette a tárcavezetőt: ajánlatos lenne, ha köztisztviselő létére tudná, hogy egy hatályos szlovákiai törvény értelmében a szlovákiai kisebbségek minden olyan település a hivatalos érintkezésében is joggal használhatják az anyanyelvüket, ahol az adott nemzeti kisebbség statisztikai aránya eléri a 20 százalékot. Berényi felszólította Mikolajt: mondja már meg a pártfőnökének, Ján Slotának, hogy az út, amelyen Slota tévelyeg, az a Slobodan Milosevic-féle út, ajánlatos lenne letérni róla, vagy kifarolni ebből a zsákutcából, mert az egész világ tudja, hogy ez az út hová vezet.

Hozzászólások