A palesztin vezető látogatása viszonzása volt a magyar államfő tavaszi, ramallahi hivatalos látogatásának.
Sólyom László azt mondta: optimista a közel-keleti béke megteremtésének kérdésében. Mint fogalmazott, Mahmúd Abbásszal együtt bízik abban, hogy el fog jönni a közel-keleti békének az ideje, amikor egy önálló palesztin állam és az önálló Izrael él majd békésen egymás mellett.
A magyar-palesztin kapcsolatokról szólva a magyar államfő közölte azt is: támogatja Mahmúd Abbásznak azt a kérését, hogy a két ország közötti korábbi kulturális és oktatási kapcsolatok folytatódjanak.
Abbász Sólyomnál
A palesztin és a magyar nép közötti hagyományosan jó viszonyt hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, miután a budapesti Sándor-palotában megbeszélést folytattak egymással.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.