Az amerikai gazdaság recesszióban van, a szeptemberi ipari termelés 5 százalékkal elmaradt az egy évvel azelőttitől, és nem lehet kizárni további csökkenést sem. Így optimális esetben is csak stagnálás várható az Egyesült Államokban, de rosszabb esetben 1-1,5 százalékos visszaesés is bekövetkezhet - mondta Simai Mihály. Az Amerika-szakértő akadémikus arra is felhívta a figyelmet, hogy januárig még a Bush-adminisztrációra hárul a cselekvés terhe, de Obamával és környezetével minden bizonnyal konzultál majd a jelenlegi vezetés.
A rosszabb forgatókönyvvel, az amerikai GDP 1 százalékos csökkenésével számol a Kopint-Tárki kutatóintézet vezető elemzője. Nagy Katalin elmondta: az ingatlan- és pénzügyi válság nyomán mind a fogyasztás, mind a beruházások visszaestek, így Obamára a válságmenedzselés nem túl lelkesítő feladata vár, miközben számolnia kell azzal, hogy az államháztartás GDP arányos hiánya 8 százalékra duzzadt fel. Ebben a helyzetben Obamának takarékossági programot kell hirdetnie, és hozzá társadalmi támogatást szereznie, noha az őt megválasztók nem arra készülnek, hogy áldozatokat hozzanak - fejtette ki Nagy Katalin. Mivel a pénzügyi válság miatt megrendült a bizalom, és zsugorodott a hitelképesnek minősített vállalkozások és fogyasztók tábora, ezért először ezt a helyzetet kell orvosolnia az új adminisztrációnak - állítják a gazdaságkutatók.
Simai Mihály szerint, ha az amerikai intézményi befektetők, elsősorban a nyugdíjalapok és a fedezeti alapok (hedge fund) elkezdik vásárolni a részvényeket, elsősorban a korábban leminősített bankokét, akkor már kifelé halad a gazdaság a válságból. A 45 millió ingatlantulajdonos 10-12 százalékát érinti a jelzáloghitel-válság és közel 2 millió ingatlantulajdonos nem képes folyamatosan törleszteni a felvett kölcsönt - mondta.
Átmeneti megoldás az az 50 milliárd dolláros hitelkeret lehet, amelyet az ismert 700 milliárd dolláros csomagból különített el a Bush-kormányzat annak érdekében, hogy a törleszteni nem képes adósokat "lélegeztető készüléken tartsák" - jelezte Sarkadi Szabó Kornél. Ennek ellenére a Cashline vezető elemzője úgy véli, hogy a pénz és tőkepiacok a demokraták gazdaságpolitikáját jobbnak minősítik, mint a vesztes republikánusok koncepcióját, ezért az várja, hogy a részvénypiacok az év végéig lassú emelkedést mutatnak majd.
Megoldhatatlan feladatokat örököl Obama?
Nehéz gazdasági helyzetet örököl Barack Obama és a demokrata adminisztráció, a gazdaság jövőre a legjobb esetben is csak stagnálni fog, és miközben takarékosságra volna szükség, Obama választói a körülmények gyors javulását várják. A piacok a demokraták gazdaságpolitikáját jobbnak minősítik, mint a vesztes republikánus koncepciót - összegezték gazdasági, piaci szakértők.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.