A kaliforniai voksolók 52 százaléka (több mint 5,1 millió szavazó) döntött a tiltás mellett kedden, amikor az Egyesült Államok nemcsak az elnök személyéről döntött, hanem az egyes államokban egyúttal számos állami szintű kérdésben kérték ki a szavazók véleményét.
A melegházasságoktól elforduló Kalifornia ezzel csatlakozott ahhoz a 27 amerikai államhoz, amely törvényben zárja ki az azonos neműek házasságát. A konzervatív Arnold Schwarzenegger államában májusban tették legálissá a melegházasságot, s azóta ezrek éltek a lehetőséggel, akik most bizonytalannak érzik helyzetüket. Jerry Brown, az állam főügyésze ugyanakkor kijelentette, hogy az eddig megkötött frigyek továbbra is érvényesek maradnak.
A Proposition 8 néven ismerté vált népszavazás ellenzői feltehetően jogi lépéseket tesznek majd. A melegjogi aktivisták bíznak benne, hogy végül győznek: "ha nem ma vagy holnap, akkor a közeljövőben" - nyilatkozta Kate Kendall, egy országos leszbikus szervezet vezetője.
A BBC Los Angeles-i tudósítója szerint a Barack Obama győzelmével egyidejűleg közzétett népszavazási eredmény sok liberális kaliforniai örömébe vitt ürömöt: mint mondták bevették a Fehér Házat, de elvesztettek egy olyan ügyet, amelyet már jogilag elintézettnek hittek.
Visszaszívott melegházasság Kaliforniában
Több ezernyi meleg házaspárban ébresztett keserűséget és bizonytalanságot, hogy pár hónappal az engedélyezés után, a kaliforniai szavazók úgy döntöttek: betiltják az azonos neműek házasságkötését államukban.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.