Csaknem kétezer tüntető tiltakozott a Tajpej és Peking viszonyában tapasztalható olvadás ellen, mert úgy vélik, hogy Tajpej túl sok engedményt tesz a kínai kommunista vezetőknek - jelentette a helyi TVBS televízió.
Egy ideig a magas rangú kínai vendég is bennszorult a tüntetők által körülvett Grand Formosa Regent hotelben. A botokkal és védőpajzsokkal felszerelt rohamrendőröknek azonban éjfél után sikerült annyira szétszórniuk a tömeget, hogy a magas rangú kínai vendég és kísérete távozni tudott.
Csen Jün-lin (Chen Yunlin), Kína tajvani ügyekben illetékes főtárgyalója eddig a legmagasabb rangú kínai tisztségviselő, aki látogatást tesz a ténylegesen önálló, de nemzetközi jogilag Kínához tartozó szigeten. Hétfőn érkezett ötnapos látogatásra és több gazdasági, kereskedelmi, közlekedési, környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági megállapodás aláírására.
A kormányzó Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang), a bankett szervezője azzal vádolta egy nyilatkozatában a Demokratikus Haladó Pártot (DPP), a legnagyobb függetlenségpárti erőt, hogy ő mozgósította az erőszakcselekményeket elkövető tüntetőket, akik "súlyosan ártottak viselkedésükkel Tajvan nemzetközi hírnevének".
Tajvan 1949-ben szakadt el Kínától a kommunisták és a nacionalista párt (Kuomintang) évtizedekig tartó polgárháborújának végén, amikor is a vesztes nacionalisták a szigetre menekültek.
Tajvani tüntetők "beszorították" egy tajpeji hotelbe a kínai főtárgyalót
Tajvan függetlenségének hívei összecsaptak rendőrökkel szerda éjjel egy tajpeji szálloda előtt, ahol bankett zajlott egy magas rangú kínai vendég tiszteletére.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.