szerző:
hvg.hu

A kínai vámosok 8500 tonna csempészett amerikai hulladék gumiabroncsra bukkantak Kuangcsouban (Guangzhou) - közölte a kínai vám főhivatal.

A hulladékot, mint az a pénteki közlésből kiderül, még 2008 decembere és 2009 februárja között hozták be az országba Hongkongon keresztül, azt a látszatot keltve, hogy gumiimportról van szó. A csalók - akiket elfogtak - hárman voltak, s a gumi importjára ugyan megkérték az engedélyt, de nem kapták meg. A vámügyi szervek ellenőrzésük során, december végén Tongcsiangkou (Dongjiangkou) kikötőben találtak rá a 8500 tonna hulladékot rejtő 366 konténerre. Csen Ven (Chen Wen), a vizsgálati osztály munkatársa elmondta, hogy ha a konténereket sorba rendeznék, akkor 4,7 kilométer hosszú sort alkotnának. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű fogás az utóbbi években.
   
Az Egyesült Államokból minden egyes tonna hulladék abroncs Kínába szállítása mindössze 4-10 dollárba kerül, a csempészek így busás haszonhoz juthatnak, amikor olajfinomítóknak adják el, vagy újra futózva hasznosítják az árut. A szakemberek szerint azonban a hulladék anyagból készülő gumiabroncsok potenciális biztonsági kockázatot jelentenek. Kína tiltja a hulladék gumiabroncsok behozatalát az országba, mivel azok veszélyeztetik a környezetet, a fölbe ásva még száz év múlva sem bomlanak le. A hulladék exportja ugyanakkor egyre nagyobb üzlet, miután a fejlett országok igyekeznek megszabadulni a környezetüket károsító anyagoktól. 2005 óta a kínai vámhatóságok 229 esetben több mint 44 ezer tonna veszélyes hulladékot foglaltak le, és a bűncselekmények kapcsán több mint hatszáz embert ítéltek el.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tóth Gabi titokban ment férjhez

Tóth Gabi titokban ment férjhez

Megtámadták a ferencvárosi polgármester-választás eredményét

Megtámadták a ferencvárosi polgármester-választás eredményét

Mit adhat a vállalati képzés?

Mit adhat a vállalati képzés?

Újabb tízmilliárdokat csoportosít át a kormány – jut focira, kézilabdára és Hungarikum Hotelre is

Újabb tízmilliárdokat csoportosít át a kormány – jut focira, kézilabdára és Hungarikum Hotelre is

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Újabb videojátékosokat zárt ki a Blizzard, mert kiálltak a hongkongi tüntetők mellett

Újabb videojátékosokat zárt ki a Blizzard, mert kiálltak a hongkongi tüntetők mellett