„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szlovákiában először vállalta fel a nyilvánosság előtt homoszexualitását egy parlamenti képviselő. Stanislav Fořt, az SaS képviselője egy lapinterjúban beszélt a homoszexualitás társadalmi elfogadottságáról, s hogy milyen meleg politikusnak lenni Szlovákiában - írja a bumm.sk.
A képviselő a Sme napilapnak adott interjújában elmondta: a parlamentben vannak és lesznek meleg politikusok. „Ez normális dolog. Külföldön senkinek sincs problémája nyíltan beszélni szexuális orientációjáról, a szlovák társadalomnak azonban még meg kell érnie“ – jelentette ki a Bumm.sk magyar nyelvű hírportál összefoglalója szerint. Hozzátette: ezekről a politikusokról közvetlen környezetük tudja, hogy saját nemükhöz vonzódnak, ám orientációjuk sajtóval és politikai tevékenységükkel kapcsolatban nem nyilvános.
A szivárványos meneten megjelent egy cseh EP-képviselő és egy énekesnő is, nyíltan vállalva másságát, ám egyetlen szlovák celebritás vagy politikus sem jelent meg. Fořt szerint nem lehet felgyorsítani a folyamatot, s ez talán nem is lenne túl szerencsés. „Ha például a törvénykezés megelőzné a közvélekedést, akkor a törvényt nagyon gyorsan el lehet törölni. Rosszabb azonban az abból fakadó csalódás, hogy valami létrejött, és nem működött. Nem értek egyet a kiforratlan megoldásokkal“ – vélte.
Arra a felvetésre, hogy ezen emberek megjelenése nem is törvénykedési szempontból, inkább a társadalom vélekedésére gyakorolt hatásai és a szolidaritás miatt lehetne hasznos, azt felelte: „Mikor Michal Dočolomanský színész távozott a világról, életének utolsó hónapjait szenzációhajhászás kísérte. Ő volt az egyik olyan ember, aki jelentős segítséget nyújthatott volna a homoszexuálisoknak a láthatóvá válás szempontjából. Önökre hagyom, miért nem tette ezt meg.“
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.