A "felháborodottak" mozgalma egy héttel ezelőtt Sydney-ben is tüntetésbe kezdett a Martin Place üzleti negyedben. Egy kis csoport állandó jelleggel a téren tartózkodott, az éjszakákat is ott töltötték, pedig közben a rendőrök elvették tőlük kempingfelszerelésüket. Mintegy száz rendőr vonult ki vasárnap reggel, és elszállított az ott lévő körülbelül hetven demonstráló közül negyvenet - közölte a tüntetők szóvivője.
Az őrizetbe vettek közül többek ellen valószínűleg eljárást indítanak amiatt is, hogy ellenállt a rendőröknek. Melbourne-ben már pénteken felszámolta a rendőrség az ottani tábort, és az az akció sem békésen ment végbe. A rendőrség közölte, hogy a tüntetők két óra hosszára kaptak engedélyt a tüntetésre a múlt szombaton, és ezt a határidőt már több mint egy héttel túllépték. A héten már több felszólítást kaptak, hogy távozzanak.