Erélyesebben akar fellépni több EU-tagállam is a Nyugat-Balkánról egyre nagyobb számban érkező bevándorlókkal szemben. Tavaly december óta a bosnyák és albán állampolgárokkal együtt immár öt térségbeli országgal vannak érvényben vízumliberalizációs szabályok. A legfeljebb három hónapos vízummentességet élvező országokból esetleg meginduló bevándorlási hullám és a tömeges visszaélések esetében bevetendő jogi megoldást a liberalizációs folyamatot értékelő mechanizmus szabályaiba építenék be – derül ki a HVG birtokába jutott európai bizottsági tervezetből. E revízió mentén kérte az év elején egy francia–holland levél végső megoldásként a kizárás lehetővé tételét és az értékelés gyorsítását. Az utóbbi időben megsokasodtak ugyanis a Szerbiából, Macedóniából és Koszovóból, főként az ottani kisebbség tagjaival a fedélzetükön Nyugat-Európába tartó buszok, amelyek utasai – elsősorban a romló gazdasági kilátások miatt – menekültstátus reményében indulnak útnak. Az érintett tagállamok azonban a balkáni régióból érkezőket – ritka kivételektől eltekintve – nem fogadhatják be menekültként. A módosítási javaslatokat az Európai Bizottság május végére ígéri, júniusban pedig a nyugat-balkáni vízummentesség hatásairól szóló országjelentések ismeretében dönthetnek róluk a Tanácsban.
Vészfék a Balkánnak
Erélyesebben akar fellépni több EU-tagállam is a Nyugat-Balkánról egyre nagyobb számban érkező bevándorlókkal szemben.