Nem lehet fenntartani a görög államadósság törlesztését a jelenlegi szerkezetben; az EU és az IMF mentőcsomagjai csak elodázzák a szembenézést ezzel a ténnyel; a legjobb lenne mihamarabb túlesni a dolgon; a káosszal fenyegető spontán fizetésképtelenség helyett rendezetten át kellene ütemezni az athéni adósságállományt, hogy az ideges pénzpiacok láthassák, az EU-nak van elképzelése a válság megfékezésére. Hónapok óta hajtogatják közgazdászok ezeket az érveket, a befektetés- és hitelminősítők pedig már ki is mondták az ítéletet: Athén besorolását hajszállal az államcsőd előtti, lényegében elvinek számító határ fölé süllyesztették, józan befektető már nem vásárol görög állampapírt.
Az athéni parlament előtt
AP
Miközben az EU még mindig szómágiával próbálja kerülni az adósságátütemezés szükségességének elismerését, a tettek már mást mutatnak. A nyilvánosság előtt a kormányok a tavalyi 110 milliárd eurós mentőcsomag újabb részletének lehívását és a további 120 milliárdos keret véglegesítését intézik, a háttérben pedig igyekeznek rávenni az elértéktelenedett görög államkötvényeket birtokló bankokat, hogy ha lépni kell, ne csak a kormányok, hanem ők is szálljanak be Athén terheinek enyhítésébe. Az erőfeszítéseknek súlyt adott, hogy hétfőn Nicolas Sarkozy francia államfő bejelentette, az ország bankjai – amelyek 49 milliárd eurónyi görög állampapírt halmoztak fel – hajlanak rá, hogy a lejáró kötvények 70 százalékát újrafinanszírozzák. Ezek feléért új, 30 éves lejáratú, piaci kamatozású papírokat vásárolnak, 20 százaléknyit pedig zéró kamatú, de megbízható értékpapírokkal garantált kötvényekbe forgatnak át. A német bankoknak a hírek szerint elfogadható az ötlet, és ha ez így van, a példát mások is követhetik.
Az adósságszerkezet átalakítása azonban nem oldja meg Görögország gondjait. Az elkeseredett társadalmi ellenállást kiváltó megszorító intézkedések miatt a gazdaság recesszióba süllyedt, a törlesztés kitermeléséhez a költségvetés elsődleges – az adósságterhek nélküli – egyenlegének elemzői számítások szerint 7–10 százalékos pluszt kellene mutatnia, miközben az ideit vérrel és verejtékkel sikerül legfeljebb 1 százalék közelébe feltornászni. A bevételnövelő privatizációs csomagot sokan délibábnak tartják, részben a politikai ellenállás és a bürokratikus tehetetlenség miatt, részben pedig azért, mert Írország, Portugália és Spanyolország is hasonló módon próbál pluszpénzre szert tenni – árletörő kínálati nyomást kialakítva a piacon. A közgazdasági alapvetés azt diktálná, hogy Athén tépje le az euró kényszerzubbonyát, és az újrateremtett saját valuta leértékelésével igyekezzen növekedési pályára állítani magát. Ez azonban káoszhoz vezetne az eurózónában, amelynek létrehozásakor senki sem készült fel ilyen forgatókönyvre.
Az EU és az IMF mentőcsomagja csak a pénzpiacokról kiszorult Görögország likviditását tartotta fent, és éppúgy nem csökkentette az adósságállományt, ahogy az sem fogja, ha a kormányok és a bankok a kötvények lecserélésével megnyújtják a törlesztési időt. Ha Görögország vállalat lenne, csődvédelembe menekülhetne, és tárgyalást kezdhetne a hitelezőivel arról, hogy a névérték mekkora részét tudja visszafizetni kötvényei után. Példaként a módszert alkalmazó Argentínát emlegetik, amely 2001-ben fizetésképtelenséget jelentett, leértékelte a pesót, majd az évtized második felében megállapodott magánszektorbeli hitelezőivel, hogy tartozásai harmadát fizeti vissza. Egyedül az IMF ragaszkodott ahhoz, hogy 9,8 milliárd dolláros kinnlevőségét az utolsó centig visszakapja. Argentína a hitelező kormányokkal az idei év végéig szeretne megállapodni, és bár a pénzpiacokra a mai napig nem tudott visszatérni, a főleg nyersanyagkivitelre épülő exportja által táplált gazdasági növekedése kihúzta a csávából. Görögországnak ez az út nemcsak a saját valuta hiánya és a fizetésképtelenség bejelentésének rettegett dominóhatása miatt járhatatlan, hanem azért is, mert gazdasága jóval gyengébb alapokon áll.
Az EU nemcsak Görögország fizetőképességének fenntartásáért küzd, hanem az eurózónáért is. A 340 milliárd eurós görög államadósság kisebb összeg, mint ami miatt a Lehman Brothers amerikai brókerház 2008-as összeomlásakor aggódni kellett, és az EU megtehetné, hogy felelősséget vállal érte – vélik közgazdászok. Akár úgy, hogy az Európai Központi Bank (EKB) páneurópai eurókötvényeket bocsát ki a görög állampapírok fedezetére, akár úgy, hogy az EU – vetette fel Axel Weber, a Bundesbank volt elnöke a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilapban – garanciát vállal a visszafizetésükre. Egy görög káosz pénzügyi pusztításánál ugyanis nagyobb lenne a bizalomvesztés kára, a befektetők megkérdőjelezhetnék a közös valuta jövőjét, és bajba kerülhetnének az eurózóna más, súlyosan eladósodott tagjai is. Spanyolország például már csak 6 százalékos kamattal jut hitelhez, az európai bankok pedig mindjobban rászorulnak az EKB pénzforrására, mert a nemzetközi tőkepiacon ennél drágábban kapnak kölcsönt.
A görög, illetve tágabb értelemben az európai adósságválság megfékezése azért is elkerülhetetlen, mert az egész világgazdaságot veszélyezteti, és a 2008-ban kirobbant krízis második szakaszát hozhatja el – figyelmeztet a három évvel ezelőtti kataklizmát előre jelző amerikai sztárközgazdász, Nouriel Roubini. Négy éve a nem megbízható jelzálogpiaci hitelek bedőlését is amerikai belügynek tekintették, ám a problémát globálissá tették a fedezetükkel kibocsátott és világszerte eladott származékos értékpapírok, a sokkot pedig súlyosbította az általános bizalomvesztés. A görög államkötvények is utat találtak más EU-tagállamok bankjaiba, ezúttal a papírok törlesztési kockázati biztosítása (CDS) terítette szét a veszélyt, és ha Görögország bedől, meglesz a bomba gyúelegyéhez az utolsó adalék, a bizalom megrendülése is.
NAGY GÁBOR
