Dicső múlt, pöttyös jelen

A zulu szokásoknak megfelelően, tisztítóáldozatként két kecske és két csirke után egy fekete bikát is leöltek a hétvégén a dél-afrikai Bloemfonteinben, egy frissen felújított anglikán templom mellett, ahol száz éve alakult meg a fekete kontinens legrégibb felszabadítási mozgalma, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC). A ceremóniát az ANC és az ország elnöke, Jacob Zuma irányította, és ő mondott beszédet a városnak a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra épített stadionjában is, ahol tízezrek ünnepelték a centenáriumot. A lapok által unalmasnak ítélt államfői szónoklatban hemzsegtek a dicső múltat érintő fordulatok és a jobb jövőt lefestő ígéretek – az ellentmondásos jelenről viszont csak az évfordulót kísérő kommentárok árulkodtak.

A templomot az állam tavaly júliusban tízmillió randért (1 rand = 30 forint) vásárolta meg tulajdonosától, aki mesés hasznot vágott zsebre, hiszen nyolc éve 280 ezer randért jutott az épülethez. Az 1912 januárjában a templomban összegyűlt fekete papok, tanárok és törzsfőnökök aligha ábrándoztak arról, hogy kizárólagos hatalommal vezetik majd országukat. Az eredetileg Dél-afrikai Őslakos Nemzeti Kongresszusra keresztelt szervezetüket – amely 1923-ban vette fel az Afrikai Nemzeti Kongresszus nevet – azért hozták létre, hogy a lakosság többségét alkotó feketék helyzetének javításáért, földhöz juttatásáért küzdjenek. Megütődve vették ugyanis tudomásul, hogy 1910-ben a gyarmatosító britek – talán a búr háborúk miatti lelkiismeret-furdalásuktól vezetve – a létrejövő Dél-afrikai Unió irányítását a holland ajkú afrikáner kisebbségnek adták át.

A szervezet eleinte nem sok vizet zavart, népszerűbb volt nála az 1920-as években megerősödött kommunista párt, amely a hatalom erőszakos megszerzését sürgette. A fordulat 1948-ban következett be, amikor a csak fehérek részvételével tartott választáson kormányra került, afrikáner nacionalistákból álló Nemzeti Párt elkezdte kiépíteni a feketéket aprólékos szabályokkal elkülönítő apartheidrendszert. Az ANC eleinte az erőszakmentes ellenállás híve volt, amit sokan elleneztek a tagok közül, ezért kiszakadt belőle a Pánafrikai Kongresszus (PAC). Amikor 1960-ban Sharpeville-ben a PAC a feketék mozgását korlátozó törvények ellen tiltakozott, a tüntetők közé lövő rendfenntartók 69 ember halálát okozták. A kormány betiltotta a PAC és az ANC működését is, az utóbbi radikalizálódott, az ifjúsági szervezete mások mellett Nelson Mandela és Walter Sisulu vezetésével létrehozta a mozgalom katonai szárnyát. A hatalom letartóztatási hullámmal válaszolt, az ANC vezetői száműzetésbe vonultak (például Thabo Mbeki), vagy a Fokvároshoz közeli Robben börtönszigeten találták magukat, mint a 27 börtönéve alatt pacifistává vált Mandela.

Az ANC és Mandela tekintélye miatt is nemzetközi szankciókkal sújtott apartheidrezsim az 1980-as évek végére fenntarthatatlanná vált. Titkos tárgyalások után 1990-ben újra legalizálták az ANC-t is, amely lemondott az erőszakról, és 1994-ben a szavazatok csaknem 63 százalékával megnyerte az első szabad választást, Mandela pedig az ország államfője lett (az USA viszont csak 2008-ban vette le a terrort támogató szervezetek listájáról az ANC-t és egykori vezetőjét, Mandelát). A fajüldöző rezsim elleni harc egybekovácsolta ugyan az ANC-be tömörült különböző törzseket és politikai irányzatokat, a hatalomgyakorlás megrepesztette az egységet. A személyes ellentétek vezettek ahhoz, hogy a sosza törzsbeli Mbeki elnök 2005-ben menesztette korrupciós botrányba keveredett alelnökét, a zulu Zumát, aki ellencsapásként 2007-ben megszerezte az ANC vezetését. Mbekinek mennie kellett az államfői posztról is, amelyet riválisa a 2009-es választás óta tölt be.

A zulu szokások szerint többnejűségével még hívei körében is megütközést keltő, 69 éves Zumát most hasonló eszközökkel támadják, mint amilyeneket ő használt öt éve. A személy is ugyanaz: a 30 éves Julius Malema, az ANC ifjúsági szervezetének vezetője, aki 2007-ben Mbekit segített megfúrni, most pedig korábbi szövetségesére támadt. Az ANC tavaly novemberben öt évre felfüggesztette Malema tagságát, de a szenvedélyes politikus fellebbezett. A harc az ANC júniusi ideológiai konferenciáján és decemberi elnökválasztó kongresszusán folytatódik, és aki az utóbbin nyer, a szervezet politikai súlyánál fogva államfő is lesz. A populista Malema – aki Zimbabwe függetlenségi harcosból lett, országát tönkretevő örökös elnökének, Robert Mugabénak a nagy tisztelője – a bányák államosítását, valamint a fehérek birtokainak elkobzását és felparcellázását hirdeti. Ezzel kétségbe ejti a dél-afrikai üzleti szektort, de népszerű a szegény feketék körében, akik úgy érzik, az ANC és a vele szövetséges kommunisták, valamint a COSATU szakszervezeti liga kormányzásának eddigi 17 éve alatt alig lett jobb a sorsuk.

Dél-Afrika a kontinens leggazdagabb országa – az ásványkincsek értékét 2500 milliárd dollárra becsülik –, tőzsdéje globális szinten is példamutató, pénzügyi rendszere stabil, gazdaságpolitikája is következetes, 1994 óta csak a második pénzügyminiszter látja el hivatalát. Bár Johannesburgban felhőkarcolók nőttek ki a földből, Soweto nyomornegyedének szélén pedig amerikai kertvárosokat idéző környéken lakik a fekete középosztály, a jövedelmi különbségek nem csökkentek számottevően. A munkanélküliség a hivatalos adatok alapján 25, becslések szerint 40 százalékos, és beszédében hiába ígért Zuma újfent felemelkedést a lakosság még mindig szegénységi küszöb alatt tengődő 38 százalékának, az eszközei korlátozottak: az államadósság három éven belül a GDP 50 százaléka fölé emelkedhet, ami az ANC hatalomra jutása óta a legmagasabb arány.

A szegény feketék úgy vélik, a 100 millió randba kerülő centenáriumi ünnepségsorozatot sajátosan golftornával kezdő ANC nemcsak őket, hanem az eszmét is elárulta, és csak az jut előre, akinek a zsebében ott lapul a tagkönyv, a párt elitje pedig – beleértve Malemát is, aki imádja a drága kocsikat, ruhákat és ékszereket – megszedte magát. A társadalom minden részét átszövi a megvesztegetés, vállalkozni vagy állami szerződést elnyerni kenőpénz nélkül szinte lehetetlen, és a Transparency International korrupciós listáján Dél-Afrika egy évtized alatt a 38.-ról a 64. helyre csúszott vissza.

Sokan visszasírják a törzse bölcseinek kijáró néven, Madibaként vagy egyszerűen a nemzet nagyapjaként emlegetett Mandelát, aki 93 évesen vidéki házában, a világtól elzárkózva él – legutóbb a 2010-es focivébé záróünnepségén jelent meg a nyilvánosság előtt –, és rá sem ismerne pártjára. Bírálói szerint az ANC nem csak a lelkét áldozta fel a hatalom oltárán, a centenárium közeledtével igyekezett önmagát a múlt átírásával az apartheid elleni küzdelem egyedüli igazi harcosává tenni, megpróbálva a sharpeville-i vérengzést a saját tragédiájának beállítani, és a feledésbe küldeni például a fekete öntudat mozgalmát megalapító, 1977-ben egy Port Elizabeth-i rendőrőrsön agyonvert Steve Biko emlékét.

NAGY GÁBOR