Afrikából menekültek

  • HVG

Egyre kilátástalanabb Izraelben az afrikai illegális bevándorlók sorsa, miután Eli Jisaj belügyminiszter a múlt hét elejéig adott határidőt a szudáni migránsoknak: önként távoznak vagy őrizetbe veszik és deportálják őket. Több izraeli emberjogi szervezet és a szudáni menekültek képviselői egy jeruzsálemi bírósághoz fordultak, hogy megakadályozzák a szerencsétlenek összegyűjtését és erőszakos kitelepítését. A hatvanezer illegális afrikai bevándorlóból 15 ezer szudáni, akik az otthoni törvények miatt nem is léphetnének Izrael területére, mivel Kartúm ellenségnek tartja a zsidó államot. Eli Jisaj hasonló módon szeretné kiebrudalni az Eritreából érkezett 35 ezer embert is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint azonban mindkét nagy tömeget menekülteknek kell tekinteni, mivel visszatérésük esetén nagy az esélye a bántalmazásuknak, letartóztatásuknak. Eritreának van ugyan diplomáciai kapcsolata Izraellel, de megszökött polgárait katonai dezertőröknek tekinti.

Izraelben az idén különösen kiélezetté vált az afrikai migránsok helyzete, akik a 2005-ben kezdődött exodus során az említett két országon kívül főleg a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Etiópiából, Nigériából és Elefántcsontpartról érkeztek. A menekültek az egyiptomi–izraeli határon szöknek át, számuk hetente átlagosan hétszáz. Izrael nem szívesen fogadja be őket, a zsidó államban jóval kevesebben kapnak menekültstátust, mint a nyugati országokban. Ennek egyik oka lehet, hogy sokan ellenszenvvel fogadták az 1980–1990-es években hivatalosan betelepített etiópiai zsidók, a falasák 120 ezres közösségét. Komoly viharokat kavart az is, amikor az idén júniusban Izrael megkezdte 1500 dél-szudáni menekült erőszakos visszatelepítését a 2011-ben önállóvá vált ország együttműködésével. A társadalom megosztott, egy nyári felmérés szerint 52 százaléka úgy véli, az afrikaiak fenyegetik Izraelt, miközben mások felháborítónak tartják, hogy a menekültekből alakult zsidó állam elutasítja a segítséget kérőket.

Hozzászólások