Minimum a minimálbérben meg kell egyezniük, ha nem akarják a fél világot magukra haragítani – nagyjából így jellemezhető a német keresztény uniópártok és a szociáldemokraták helyzete a berlini kormányalakítási tárgyalásokon. Szándékaik szerint ugyanis november végéig akarják tető alá hozni a koalíciós megállapodást, amit azonban még számos vitás kérdés nehezít. Ezek többsége belpolitikai jellegű, például hogy kivethetnek-e a betegbiztosító pénztárak pótbefizetést, ha az év vége felé kiürülőben a kassza, vagy legyen-e kötelező női kvóta a részvénytársaságok felügyelőbizottságaiban. Látszólag belső kérdés az is, bevezessék-e végre az egységes, az egész országra, keleten és nyugaton egyaránt érvényes 8,50 eurós minimális órabért, ám erre most a jelek szerint Brüsszelben, sőt Washingtonban is élénken figyelnek.
Az ok a német külkereskedelmi többlet. Az az idestova nyomasztónak tartott különbség, ami a német export és import között évek óta fennáll, s amit a közelmúltban előbb az amerikai pénzügyminisztérium, majd az IMF, a múlt héten pedig már az Európai Bizottság is kritizált. Mi több, Brüsszel azt is bejelentette, vizsgálatot indít, amit akár kötelezettségszegési eljárás is követhet 2014-ben, s ha az is arra a megállapításra jut, hogy a németek tartósan megsértették az egyensúlyi követelményeket, akkor a GDP 0,1 százalékának megfelelő bírság vár rájuk. Az EU ugyanis nemcsak a költségvetés 3 százaléknál nagyobb deficitjét, hanem a külkereskedelmi mérleg többletét is szankcionálhatja, ha az tartósan meghaladja a GDP 6 százalékát. Németországban ez a többlet az év első felében 7,2 százalék volt.
Vagyis a külvilág egységes felhördülését az okozta, hogy a német gazdaság a tavalyi exportsikerek után – lásd ábránkat – ebben az évben rátett még egy lapáttal. Szeptemberben például egyetlen hónap alatt 3,6 százalékkal többet exportáltak, mint egy hónappal korábban, miközben az import csökkent. A hónap végére az exporttöbblet 20,4 milliárd euró volt, annyi, mint soha korábban egyetlen hónap alatt.
Mindez aligha lehetett meglepetés annak, aki figyelemmel kíséri a német gazdaságot. Az ugyanis 1952 óta folyamatosan többet exportál, mint amennyi árut behoznak az országba. A közismert magyarázatok mellett – a német gépipar fejlettsége, a termékek, például az autók jó minősége, közkedveltsége – az EU-ba, elsősorban az euróövezet országaiba irányuló exportot maga a közös valuta, az euró segítette és segíti leginkább. A déli országok – mindenekelőtt például Görögország – korábban egyszerű eszközökkel védekezhettek a német exporttöbblet ellen: leértékelték a nemzeti valutát, ezzel drágították az importot, segítették saját kivitelüket, s így valamelyest közelíteni lehetett az egyensúlyhoz, ha azt elérni soha nem is tudták. Az euróval ez a lehetőség megszűnt, a munkanélküliséggel, államháztartási deficittel küzdő válságövezet országaiba is zavartalanul áramolhatott a német, nemegyszer kölcsönökből finanszírozott export. De nem csak a „könnyelműen gazdálkodó” európai partnerekkel szemben pluszos a német külker mérleg: mint a napokban több elemző is rámutatott, a német gazdaságpolitikát bíráló, saját ikerdeficitjét önmagának viszont könnyen megbocsátó Egyesült Államok is előszeretettel, a saját kivitelét meghaladó mértékben vásárol német árukat.
Nemcsak azért, mert jó minőségűek, hanem mert versenyképesek. A még a Schröder-kormány által bevezetett munkaerő-piaci reformok, a munkanélküli-ellátások radikális csökkentése, az időleges foglalkoztatás és a munkaerő-kölcsönzés terjedése következtében a munkaerő ára arányosan kevéssé terhelte az exportárakat. Nem is elsősorban a közvetlenül exportra termelő cégek fix állásban dolgozó munkatársainál – akiknek a körében nem ritka a 15–20–25 eurós órabér –, hanem a beszállító, kiszolgáló cégeknél, amelyek nyomott bérei teszik relatíve olcsóvá a termelést.
Ezek ellen a nyomott bérek ellen küzdenek évek óta a szakszervezetek, s ezt tűzték zászlajukra a 8,50 eurós minimálbér követelésével a választási kampányban, majd a mostani koalíciós tárgyalásokra a szociáldemokraták (SPD). Amivel persze a munkaadók, a gyáriparos-szövetség és az érintett vállalkozások szerint kockára teszik a német gazdaság versenyképességét. Az exporttöbbletet kifogásolók szerint a kötelező minimálbér viszont végre egy kis lendületet adna a nyomasztó kiviteli többletet legalább részben csökkentő belföldi keresletnek. A hét elején úgy tűnt, Angela Merkel és a kereszténydemokraták (CDU) hajlanak az egyezségre – Washington és Brüsszel legnagyobb örömére.
WEYER BÉLA / BERLIN
