Második nekifutás

Az adóemeléssel szemben újabban a fiskális szigort, a vállalkozóbarát politikát részesíti előnyben Francois Hollande szocialista államfő, az irányváltás komolyan megosztja a pártját.

  • HVG

Tapsviharral fogadták Manuel Valls kormányfő szavait a francia vállalkozói szövetség éves konferenciáján a cégvezetők, méltányolva, hogy szocialista politikustól ritkán hallható elismerésben volt részük. A kormányválságon épphogy túllépett, öt hónapon belül második kabinetjét megalakító Valls azzal vette le a lábukról a megjelenteket, hogy közölte: „kedvelem a vállalkozókat”, majd ezt többször megismételte. A hagyományos baloldali etatista szemlélettel szemben a piacbarát vonalat képviselő Valls elismerte, hogy a szocialista kormány az utóbbi két évben az adóemelésekkel túlzott mértékben növelte a háztartások és a vállalatok terheit, s visszafogta a gazdaság teljesítményét.

A kormányválsághoz a szocialisták új generációját képviselő két erős politikusának, Vallsnak és a vele egyidős, 52 éves, szintén ambiciózus, államfői álmokat dédelgető Arnaud Montebourg gazdasági miniszternek a jó ideje húzódó ideológiai rivalizálása vezetett. A szocialisták baloldali szárnyát erősítő, az állami beavatkozás elsődlegességét valló, globalizációellenes, protekcionista Montebourg régóta nehezményezi, hogy Francois Hollande államfő szakít azzal a politikával, amivel megnyerte a 2012-es elnökválasztást. Vagyis nemhogy nem utasítja el a Berlin által képviselt fiskális regulát, hanem maga is a baloldali értékekkel szembemenő gyakorlatra váltott.

Az ötödik köztársaság legnépszerűtlenebb elnökeként – érzékelve az államháztartás súlyosbodó helyzetét, adóemelési politikájának további versenyképességet rontó, a gazdasági teljesítményt visszafogó hatását, a növekvő munkanélküliséget – Hollande az év elején három évre szóló, 50 milliárd eurós költségvetési kiadáscsökkentést és a stagnáló gazdaság ösztönzésére, munkahelyteremtésre 40 milliárd eurós munkáltatóijárulék- és adómérséklési programot hirdetett meg. A munkaadókkal megkötött felelősségi paktumban foglaltak megvalósításával májusban Hollande – a szocialisták katasztrofális európai választási vereségét követő kormányátalakítás során – akkori kabinetjének legnépszerűbb tagját, a belügyminiszter Vallst bízta meg. Az ipari miniszter Montebourg pedig a gazdasági tárca irányítója lett.

A paktumban vállalt intézkedések azonban késlekedtek. A gazdaság az első félévben stagnált, csökkent az ipari termelés, a munkanélküliség júliusban rekordszintre, 10,3 százalékra emelkedett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetési hiány 3 százalékra szorítására tavaly kétéves haladékot kapott szocialista kormány az idei vállalásának sem tud eleget tenni, a deficit a tervezett 3,8 százalék helyett 4 százalék lesz. Valls népszerűsége 8 százalékponttal, 34 százalékra esett, Hollande-é pedig 17 százalékkal újabb mélypontra süllyedt. Montebourg így elérkezettnek látta az időt, hogy élesen kirohanjon a megszorító gazdaságpolitika ellen, azt gazdasági aberrációnak, pénzügyileg abszurdnak nevezve, ami szerinte Európát 1929 óta a legpusztítóbb válságba sodorta. Közölte, Franciaország nem sorakozhat fel a német jobboldal rögeszméi mögé, és józan ellenállásra szólított fel. Ezzel nyílt kihívást intézett Hollande-hoz, aki tőle szokatlan határozottsággal menesztette rebellis miniszterét. Pedig nem feltétlenül mondanak eltérőt: Montebourg részben a konjunktúrát visszafogó hatása miatt ellenzi a megszorításokat, és Hollande is EU-szintű konzultációt sürgetett a költségvetési hiánycsökkentés tempójának lassításáért.

Valls második kormányában Montebourg helyét a filozófus végzettségű, de a politikusi elitet képző közigazgatási ENA-n is diplomát szerzett, 36 éves egykori befektetési bankár Emmanuel Macron vette át, aki júniusig Hollande gazdasági tanácsadójaként dolgozott, és az ő nevéhez kötődik a gazdasági irányváltás. Az Élysée-palotában rajta kívül egyre-másra tűnnek fel a technokrata, pragmatikus szakemberek. A konzervatív Nicolas Sarkozy exállamfő kormányának volt európai ügyekért felelős minisztere, Jean-Pierre Jouyet az elnök kabinetfőnöke, Laurence Boone, a Bank of America korábbi közgazdásza a gazdasági tanácsadója lett. A gazdasági stratégia kidolgozását Jean Pisani-Ferry közgazdász végzi, aki megállapította, hogy a jelenlegi viszonyok gazdaságilag, társadalmilag és pénzügyileg fenntarthatatlanok.

A szocialistákhoz 24 évesen csatlakozott Macron már két éve is ostobaságnak tartotta Hollande programjának egyik populista elemét, az egymillión felüli jövedelmek 75 százalékos megadóztatását, amivel kapcsolatban megjegyezte: „Kuba, csak napfény nélkül.” Az üzleti szféra számára bizalomkeltő Macron feltűnése a kormányban, a szocialisták viszont aligha kedvelik meg a bankár múltú politikust. Rögtön felvetette ugyanis, hogy módosítsák a 14 éve bevezetett, a szocialisták vívmányának tartott, szent tehénként kezelt 35 órás munkahét rendszerét.

A rövid munkahét nem érte el a célját, nem csökkentette a munkanélküliséget, nem növelte a foglalkoztatást, hozzájárult viszont a gazdaság versenyképességének romlásához, amit a rendkívül rugalmatlan munkaerő-piaci szabályozás tovább gyengített. Ezerszámra készültek tanulmányok, és mind ugyanarra a megállapításra jutott: az állam túl sokat költ, túladóztatott a rendszer, a magánszektor keveset keres. Az egyensúlytalanság az államháztartás minden területét deficitessé teszi, növeli a jelenleg a GDP 93,5 százalékán tetőző eladósodást. Az állami kiadások a GDP 57,1 százalékára rúgnak, szemben az eurózóna 49,8 százalékos átlagával, ami évente 140 milliárd eurós terhet jelent. Az állami szféra az aktív lakosság 21,9 százalékát foglalkoztatja, az OECD-átlag 15 százalék.

Családpolitikára a GDP 4 százalékát költik, a kétszeresét a fejlett országokban megszokottnak, lakástámogatásra a GDP egy százaléka megy el, az eurózóna-belinek több mint a háromszorosa. Drága a munkaerő, a minimálbér 20 százalékkal gyorsabban emelkedett az utóbbi két évtizedben, mint az átlagbérek. A németekkel összehasonlítva a munkanélküliség közel a duplája, a francia munkaadónak 30 euróval többe kerül minden nettó 100 euró bér kifizetése, az adóterhe közel 12 százalékkal magasabb. A francia vállalatok visszafogják beruházásaikat, és a külföldiek is elkerülik az országot, befektetéseik tavaly 78 százalékkal estek vissza.

Bár törvény nem kötelezi rá, Valls bizalmi szavazást kért, amire lapzártánk után kerül sor. Sikerülhet legyűrnie a párton belüli lázadókat: a 280 fős szocialista frakcióból kétszázan nyílt levelet tettek közzé a Le Monde napilapban, kinyilvánítva támogatásukat az új kormány iránt. Igaz, a többséghez 289 képviselőre van szükség, amit Valls első kormánya áprilisban a szocialisták parlamenti szövetségeseitől, a Radikális Baloldali Párttól és a párton kívüli baloldaliak alkotta blokktól megkapott, s 306 képviselő voksolt rá. Második kormányának első igazi erőpróbájára októberben, a 2015-ös költségvetés szavazásakor kerül sor, a jövő évi büdzsében ugyanis 21 milliárd eurónyi kiadáscsökkentést terveznek.

TÁLAS ANDREA

Hozzászólások