Kemény kézzel

Az ország működőképességét akarja visszaállítani és a korrupciót kiirtani a puccsal hatalomra került hadsereg Thaiföldön.

  • Teveli Gábor

Hivatalosan is Thaiföld történetének 29. miniszterelnöke lett Prajuth Csanocsa tábornok, miután kinevezését jóváhagyta Bhumibol Aduljadedzs király. A változatlanul kórházi kezelés alatt álló, 86 éves uralkodó arcképe előtt térdre ereszkedő generális a május 22-én katonai puccsot végrehajtó junta vezetője, akit a hadsereg által kijelölt, zömmel aktív és volt katonákból, illetve rendőrökből álló Nemzeti Törvényhozó Testület 197 tagja közül 191 szavazott meg egyedüli jelöltként a posztra. A 60 éves Prajuth a nyugdíjkorhatárt elérve szeptemberben visszavonul a hadsereg főparancsnoki tisztéről, s leveszi az egyenruhát, a hatalmat viszont szilárdan a kezében tartja.

„Nálunk másképp működik a rendszer, mint másutt” – összegezte három hónapja a tábornok az államcsínyt indokoló beszédében a sajtótájékoztatójára sereglett szkeptikus újságíróknak. A junta vezére a demokratikus rendszer felfüggesztését követő nemzetközi felháborodást, a nyugati demokráciák szigorú kritikáit és diplomáciai szankcióit magabiztosan söpörte le az asztalról, mondván: mi ezt így csináljuk, ti ne szóljatok bele. Bár a módszer drasztikus, a katonai testület – hivatalos nevén Nemzeti Tanács a Békéért és a Rendért – célját kevesen vitatják. Májusban ugyanis hat hónapos politikai káosznak és többéves erőtlen, botrányos demokratikus kormányzásnak vetett véget, és senki sem kétli, hogy Thaiföld átfogó reformokra szorul.

A demokrácia égisze alatt nyíltan tombolt a zabolátlan korrupció, gátlástalanul teret nyert a szavazatvásárlás és a nepotizmus, a nemrég még virágzó gazdaságot pedig dollármilliárdos csalások sorvasztották. Válságba került az energiaszektor, és a populista politika a recesszió szélére sodorta az országot. Thaiföld a délkelet-ázsiai térség második legnagyobb gazdasága, ám infrastruktúrájának fejlettsége elmarad a regionális vetélytársaiétól. Az oktatásra pedig hiába költ a GDP arányában annyit, mint Németország, a színvonal a Világgazdasági Fórum felmérése szerint még Laoszét is alulmúlja, a thaiföldi diákoknak ugyanis szinte csak értelmetlen magolásból áll az életük. Thaiföld a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, ám az országimázst a szabadon virágzó prostitúció mellett gyermekrabszolgaság és embercsempészet rombolja. Az utóbbit világviszonylatban vizsgáló júniusi jelentésében az USA kormánya Thaiföldet a szégyenlista élére sorolta.

A junta az országot korábban irányító politikusokat napok alatt kivonta a közéletből, legalább félezer embert letartóztattak, ám a katonai testület szóvivőjének közlése szerint már mindegyikük szabadlábon van. Bangkok utcái nyugodtak – ez is látványos kontraszt az év első felének felfordulásához képest –, és a katonai vezetés minden eszközt bevet az esetleges ellenállás megtörésére. Ha kell, a „katonai áthidalásnak” nevezett államcsíny bírálatára is értelmezik az uralkodóra tett bármilyen megjegyzést szankcionáló felségsértést – ezt a nyugati tudósítók is jól teszik, ha figyelembe veszik –, és érvénytelenítették több, külföldre menekült ellenzéki útlevelét, az otthon maradtakat pedig vagyonelkobzással fenyegették meg.

A kormányát a múlt héten tábornokokkal telezsúfoló Prajuth azt hangsúlyozta, hogy Thaiföld számos problémával küzd, amelyek azonnali megoldást sürgetnek, és a katonai vezetők nem is tétlenkedtek. A turistaparadicsomokból kitiltották az élelmiszerrel seftelőket, lecsaptak a nemzetközi repülőtereken külföldiekre vadászó taxismaffiára, ami segíthet az ország GDP-jének tizedét adó idegenforgalomnak, amely júliusban az érkezők számának éves szintű 10,9 százalékos zuhanásával szembesült. A junta a hitvallása szerint a boldogságot akarja visszavinni a thaiföldiek életébe – az egyik erről szóló, az utóbbi három hónapban gyakran játszott sláger társszerzője maga Prajuth, aki a nemzethez intézett beszédében arra sürgette az embereket, hogy tegyék túl magukat a puccson –, és reformokat ígér, a tiszta lappal újrakezdés fontosságát hangsúlyozva.

A jövő év végére szabad választást kilátásba helyező, háromlépcsős akciótervében a tábornok-miniszterelnök elsőként a nemzet minden szintjét behálózó korrupciónak üzent hadat. Tucatjával fosztotta meg posztjától a volt politikai rezsim vezetőit és szimpatizánsait. Jingluck Sinavatra volt kormányfőt, az előző, 2006-os puccs – amelyben Prajuth fontos háttérember volt – óta a korrupciós vádak elől önkéntes száműzetésben élő Thakszin Sinavatra húgát és utódját hatalmi visszaélés vádjával bíróság elé állította. Az átfogó tisztogatás az összes kormányhivatalt és állami vállalatot érintette, beleértve a hírhedten korrupt rendőrséget és a PTT állami olajvállalatot. A katonai gőzhenger útjából a Thakszin-ellenes, royalista sárgainges mozgalom alapító-vezére, Sonthi Limthongkul sem menekülhetett: csalás és okirat-hamisítás miatt augusztus elején húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

A junta népszerűségét növelte az is, hogy néhány hét alatt képes volt rendezni a leváltott kormány óriási vihart kavaró rizsbotrányát. Kifizették a földműveseknek egy éve járó állami támogatást, és bebörtönözték a csalókat. Hosszú távú reformot hirdettek meg az energiaválság kezelésére (lásd Nagy a gáz című írásunkat), országos hadjárat indult az illegális fakitermelés és az orvvadászat felszámolásáért, s több védett területen – például Phuket tengerpartján – elkezdték az illegálisan épített luxusingatlanok felszámolását. Augusztustól szigorították a vízumszabályokat is a törvényeket kijátszó bevándorlás megfékezéséért. A hír hallatán kambodzsai vendégmunkások tízezrei menekültek az országból, miközben sorban utasítják ki a turistavízummal potyázó nyugatiakat.

A thaiföldiek nagy többségének bizalmát és támogatását élvező katonai diktatúra július végén léptette életbe a reform második szakaszát, amelyben a feloszlatott parlament és szenátus helyét a Nemzeti Törvényhozó Testület vette át. A gyülekezési szabadságot is korlátozó szükségállapot egyelőre tovább tart, és elemzők szerint a hadsereg tanult a 2006-os puccs taktikai hibájából, amikor gyorsan visszaadta a hatalmat, amit a 2007-es választáson megszerzett a Thakszinhoz kötődő utódpárt, majd 2011-ben a fölényes győzelmet arató Jingluck lett a kormányfő. A junta most igyekszik szétzúzni a vidéki szegények körében erős Thakszin-féle politikai gépezetet – amely az ezredforduló óta minden választást megnyert –, s a cél érdekében az ország északi és északkeleti tartományaiban úgynevezett megbékélési központokat hoztak létre, ahol kampányt folytatnak a vörösingesek meggyőzésére.

TEVELI GÁBOR / BANGKOK

Hozzászólások